A szellő rövid, göndör hajamba kapott, miközben boldogan futkároztam a térdik érő virágok között. Anya, és apa a pokrócon ültek , és mosolyogva figyeltek. Pörögtem , ugráltam, és táncoltam, nagyon boldog voltam! Megpillantottam egy gyönyörű pillangót, és rögtön utána eredtem. A pillangó leszállt egy virágra, én pedig mögé osontam ...és már majdnem a markomban volt...de az utolsó pillanatban kapcsolt, és kirepült karjaim közül. Lebiggyesztett szájjal fordultam apáék felé, akik mosolyogva mutatták, hogy menjek oda. Apa karjaiba rohantam, aki átkarolt , és védelmezően szorított.
-Lauren ! - hangja furcsa volt, fiatalasabb , mintha nem is ő beszélt volna. -Lauren! Lauren !
Szemeim kipattantak és azonnal fölültem. Hajam csapzott volt , homlokom verejtékezett, és forró volt. Minden porcikám remegett, azt sem tudtam, hol vagyok ...Tekintetem a combomra tévedt, ahol Harry keze pihent. Észrevette, hogy azt nézem, és óvatosan leemelte.
-Jól vagy ? - kérdezte aggódóan.
-Igen, persze ...- mondtam, de kicsit sem voltam jól , majd fölálltam , de megszédültem.
Megkapaszkodtam a karfában , majd mikor már úgy éreztem , megtudok állni a lábamon, a konyhába indultam.
~Harry szemszöge~
Finom, barackos illatot éreztem, ezért kinyitottam a szemem, és Lauren gondterhelt arcát pillantottam meg. Haja csapzottan lógott szemébe, homloka verejtékezett , miközben ide oda hadonászott. Ilyedten néztem föl, a többiek aludtak, kivéve Liammet, akit nem láttam sehol, csak a konyhából kiszűrődő hangokból ítéltem meg, hogy ott lehet.
-Lauren ! - kezdtem szólongatni. - Lauren! Lauren!
Szemei hirtelen kipattantak, és fölült. Gyorsan lélegzett, és éreztem, hogy zaklatott. Körülnézett , majd tekintete combján pihenő kezemre tévedt. Mikor fölült, a hirtelen mozdulattól odaesett a kezem. Óvatosan leemeltem, majd a lányra emeltem tekintetem.
-Jól vagy ? - kérdeztem
-Igen, persze ... - válasza nem volt őszínte, de ráhagytam, mert hirtelen fölállt, és elindult.
Aztán éreztem, hogy megszédül , ezért megkapaszkodott a karfában, majd tovább indult, egyenesen a konyhába. Tekintetem a srácokra emeltem, akik még mindig aludtak. Halk nevetés tört föl a torkomból, mikor megpillantottam Zaynt. Karba tett kézzel aludt, miközben sértődött arcot vágott. Hát igen, a mi kis hiú Zaynünk. Tegnap Louis viccből beszólt neki, hogy rosszul áll a haja, mire persze Zayn besértődött, és úgy látszik, még álmában is kisérti a megaláztatás !
Mosolyogva fordultam Lauren felé, aki épp a szekrénynél ágaskodott valamiért, de nem érte el.Gondoltam, hogy segítek neki, de ekkor Liam termett mellette, és egy könnyed mozdulattal levette a polcról, amit Lauren nem ért el. Hirtelen furcsa érzés öntött el, és mérges lettem Liamre. Gyorsan elűztem a gondlatokat , nem zúghatok bele a húgomba! Ezért is voltam vele ilyen, hogy távol tartsam magamtól!
Leszálltam a kanapéról , és én is a konyhába indultam, ahonnan épp Liam lépett ki. Köszöntem neki, majd beléptem a helyiségbe. Lauren az asztalnál ült , és valami bogyót emelt a szájához. Megijedtem és gyorsan mellette termettem.
-Ez mi ? - kérdeztem gyorsan.
-Gyógyszer ..- mondta rám sem hederítve.
-Mért mi a baj ? - hangom aggódóan csengett, amit nem akartam.
-Mert mindjárt széthasad a fejem ! - nyelte le a gyógyszert.
Óvatosan közelebb léptem, kezem homlokának nyomtam , ami szinte perzselt. Óvatosan megsimítottam az arcát.
-Biztos megfásztál tegnap ... -állapítottam meg.
Aprót bólintott, majd fölállt, és a mosogatóhoz lépett. Kezébe vette a szivacsot, és mosogatni kezdett. Meglepődtem, ha én beteg vagyok, eszembe nem jut, hogy mosogassak...mondjuk soha nem jut eszembe..
- Nehogy már betegen mosogass ! - vettem el tőle a szivacsot.
-Pedig az edények nem mossák el magukat ! - nyúlt a szivacs után , de megfogtam a kezét.
-Majd én megcsinálom, de te takarodj az ágyba , és pihend ki magam ! - szóltam rá ellentmondást nem tűrő hangon, mire elmosolyodott .
Megfordult és az emeletre csoszogott. A kezembe vettem a szivacsot, és sikálni kezdtem az edényeket. Őszintén életemben max. ha 2-szer mosogattam, már sokat mondok , de Lauren kedvéért muszáj lesz. Bekapcsoltam a rádiót, mert a fiuknak is ideje lenne fölkelni.
Énekelgetve mostam az edényeket, és nem is volt, olyan borzalmas, mint hittem. Hangokat hallottam mögülem, de nem fordultam meg. Valaki elhaladt mellettem, majd megtorpant, és visszasétált.
-Te komolyan mosogatsz ? - kérdezte Louis, mikor meggyőzött arról, hogy jól lát.
-Igen , mi olyan hihetetlen ezen ? Lauren megkért ..- rántottam vállat.
-Ooh ... Lauren - mosolygott sokatsejtetően . -tényleg, hol van ?
-Fönt, megfázott, és szarul van . - mondtam, majd az utolsó poharat elhelyeztem a helyén, és visszamentem a nappaliba.
Már csak Zayn aludt, a többiek fentvoltak . Louis megfogott egy filcet, és óvatosan bajuszt rajzolt ajvó barátunknak. Mi rázkódó vállal figyeltük , majd Niall hozta a fényképezőt, és Louis Zayn mellé hajolt, és őrült fejet vágott. Nem bírtuk tovább így mind az négyen hangos nevetésben törtünk ki , mire Zayn mocorogni kezdett, majd szemei kinyiltak.
-Mi az ? - kérdezte álmosan.
Nem válaszolt senki, csak röhögtünk, mire ijedten a hajához kapott, majd mikor meggyőződött róla, hogy még mindig tökéletesen áll , a tükör elött termett.
-Louis Tomlinson !! - kiálltotta mérgesen, de mindenki tudta, hogy nem gondolja komolyan.
Hát igen..ha reggelre bajszunk, szakállunk nő, vagy egyéb dolgok történnek ... mindenki tudja, hogy Louis volt a tettes.
Zayn megfordult, és rávetette magát Louisra, akinek csak annyi ideje volt, hogy felfogja mi történt vele, már a földön feküdt, miközben hangosan röhögve kalimpált, hogy leszedje magáról Zayn.
Az egész ház zengett tőlünk, ezért sem volt meglepő , hogy pár perc múlva ideges lépteket hallottunk, mire mindenki csöndbe maradt.
-Valaki keresne nekem egy hányinger csillapítót ? - hallottunk meg egy vékony hangot.
Szó nélkül indultam a konyhába, ahol már Lauren várt. Arca nyúzott volt, és fáradt , a láztól kipirosodott. Üveges tekintettel bámult , és eléggé erölködhetett, hogy ne hányjon, mert arcizmai megfeszültek. A szekrény elé léptem, és kutakodni kezdtem , de nem találtam sehol a keresett gyógyszert. Fölálltam egy székre és kipakoltam az egész polcot , de nem találtam.
-Basszus , nincs itthon. - néztem végig mégegyszer a polcon, majd leszálltam a székről.
-Minden rendben ? - lépett a konyhába Liam.
-Biztos nincs ? - kérdezte Lauren.
-Nincs - ráztam meg a fejem.
Úgy tűnt, Laurennek ez elég is volt, mert fölpattant a székről, és a fürdőbe rohant , majd becsapta az ajtót. Közben a többiek is a konyhába sereglettek , és furcsállva néztek az ajtó felé. Először eszembe jutott, hogy utána megyek, de inkább jobb ha nem.
- Csinálok reggelit. - jelentettem ki , majd a hűtőhöz léptem, és ehető dolog után kutakodtam.
~Lauren szemszöge~
Halkan szedtem a lépcsőfokokat, nehogy bárki is meghallja. Nem volt szükségem a sok ,,Hogy vagy ? " -ra , mert pontosan tudják, hogy nem vagyok jól . Benyitottam a szobába , és előkerestem a fehérneműm , majd miután átvettem, bevetődtem az ágyba. A fejem sajgott, és úgy éreztem mentem szétrobban , a hányingerem szerencsére elmúlt , de az orrom folyamatosan folyt. Előhalásztam egy zsebkendőt és jó hangosan kifújtam . Lehajtottam a fejem, és behunytam a szemem. Gondolataimat próbáltam elterelni a fejembe nyilaló fájdalomtól, szinte már erőszakosan eröltettem, hogy álmodjak.
Hangtalanul szedtem a lábaimat , mintha menekülnék, de ilyenről szó sem volt. Az utca kihalt volt, és kísértetiesen csendes , a lámpa pislákoló fénye volt az egyetlen fényforrás. Nem tudtam hol vagyok , csak azt tudtam merre kell mennem. A csendet egy kutya hangos ugatása törte meg, mire felgyorsítottam lépteimet. Szívem a torkomban dobogott már, de csak mentem előre. Nem tudtam merre tartok, azt sem , hogy egyáltalán milyen városban vagyok,, azt meg végképp nem , hogy hogy kerültem ide , csak egy dolog volt biztos... oda kell érnem . Nem vaciláltam , futásnak eredtem , lépteim vízhangot vertek a falak között . Befordultam egy sarkon, és tovább futottam. A házak , és utcák ismeretlenek voltak , de mintha mégis ismertem volna őket.
-Lauren ? - szólított meg valaki, mire megtorpantam.
Visszafordultam , de nem láttam senkit. Körbenéztem, az utca kihalt volt , és csendes...túl csendes. Gyorsítottam lépteimen, és futva indultam tovább. Nem néztem hátra , csak mentem előre.
-Lauren ! - a hang határozott volt, és megállásra kényszerített.
Óvatosan megfordultam, de megint nem láttam semmit. Félelem lett urrá rajtam , de erős maradtam, és vártam... vártam hátha valaki kilép a ház mögül, de nem történt semmi. Kezdek kifogyni az időből , nem maradhatok itt. Lábaim szinte azonnal futásnak eredtek, és én követtem amit az érzékeim diktálnak.
-Hát nem látsz ? - a hang közelről jött , de mégsem volt itt senki.
- Biztos megőrűltem. - fogtam a fejem , és tovább siettem.
- Lauren, én vagyok az ! Hát nem látsz ? Nem ismersz meg ? - a hang kétségbeesett volt.
-Ki vagy te ? - kérdeztem már már sírva , mert azt hittem megőrűltem.
-Én vagyok az Lauren ... én vagyok ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése