33.~Elkéstél~

Nagy erővel löktem ki az egyetem ajtaját, majd nagyot szippantva az ősz finom illatába , indultam el a kocsim felé . A nap sugarai beszőtték a különféle színekben pompázó fák ágait , a lehullott levelek hangosan recsegtek lépteim alatt. A város őszi színekben fürdött , a közeli parkban kisgyermekek ugráltak önfeledten az avarba. Kortyoltam egyet a kávémba , majd megigazítottam a mappákat a kezemben, mielőtt még a földön kötöttek volna ki. Táskámból előkotortam a kulcsokat, majd kinyitottam az ajtót. Fáradtan huppantam az ülésre , a mappákat és a táskámat az anyósülésre helyeztem . A motor felzúgott, majd kikanyarodtam az útra.
A lakás 10 percre volt kocsival, ami megkönnyítette a reggelenti utazást. A forgalom errefelé elég elviselhető volt, így nemsokára már a lakás előtt állva kutattam a kulcsaim utána.  Mikor végre megtaláltam , gyorsan kinyitottam az ajtót , majd elindultam a lépcsőn. Lépteim vízhangot vertek a falakon , ahogy végre felértem a 2.-ra. A kulcsokat a zárba illesztettem, majd beléptem a lakásba. A táskám és a mappákat a kisszekrényre helyeztem, majd kibújtam a barna tornacipőmből, és bőrdzsekimből. Hajamba túrva csoszogtam a konyhába , majd meglepődve vettem észre a zacskót az asztalon. Számra hatalmas mosoly húzódott, és magamban hálát mondtam anyunak, amiért ilyen figyelmes, és tudja, hogyha én tűzhely közelébe megyek, abból csak baj lesz. Boldogan helyeztem a finom ételt a mikróba, majd a polchoz sétáltam , és elvettem egy poharat. A hűtőből előkutattam a baracklevet, majd meg is töltöttem a poharam. Közben az étel is elkészült , úgyhogy leültem az asztalhoz, és boldogan láttam neki elfogyasztásának.



Fáradtan ültem le a kanapéra , majd kinyitottam a könyvem, és belemerültem az olvasásba. Szinte faltam a sorokat, a történet magával ragadott, így sem tűnt fel, hogy közben valaki mögém lépett. Két kéz ölelt át hátukról, mire ijedtemben eldobtam a könyvet. Peter ajkait nevetés hagyta el, miközben én próbáltam rendezni pulzusom.

-Ezt soha többé ne csináld ! - mordultam rá , mire elmosolyodott.

-Vicces volt - puszilt bele hajamba.

Nagyot sóhajtottam , majd gyorsan még elolvastam az éppen elkezdett fejezetet. Peter telepedett le mellém, karjával közelebb húzott magához. Mosolyogva a kisasztalra helyeztem a könyvet, majd szorosan hozzá bújtam .

-Nincs kedved sétálni ? - vetette fel.

-De - mosolyodtam el újból, majd lassan felálltam.

Elindultam az előszoba felé , majd újból belebújtam barna tornacipőmbe , és nyakam köré tekertem a sálam. Hosszú ujjú , krémszínű pólóm kellemesen melegített, mikor Peter előtt kiléptem az utcára. A különféle színű levelek bőszen hullottak a fákról, ellepve az utat. Mosolyogva szippantottam bele az ősz jellegzetes illatába , majd Peter oldalán elindultam a park felé.
Az utca hangos volt a vidám gyermeki nevetésektől, és a levelek recsegésétől. A szél kellemesen kapott bele hajamba, a nap finoman cirógatta bőröm...de mégsem voltam felhőtlenül boldog. Tekintetem összekulcsolt kezünkre tévedt, mire lelkemben bűntudat ébredt. Nem láttam lila ködöt, nem jártam a fellegekben...úgy éreztem becsapom , pedig erről szó sem volt. Szükségem volt rá , annyira, mint még soha, de nem éreztem , amit kellett volna...talán csak idő kell !



A kulcsok hangosan zörögnek, ahogy végre kihalászom őket a táskámból. Némi bűntudattal illesztem a zárba, már rég meg akartam látogatni anyáékat, de sosem volt időm. Hétköznap tanultam, a hétvégéket, meg általában Peterrel vagy Stacyékkel töltöttem. Az ajtó halkan tárult ki, én pedig mosolyogva léptem be rajta. Ismerős illatok csapták meg orrom, melyek egyfelől felvidítottak, másfelől azonban szorongással töltöttek el. Túl sok minden fűzött ide...túl sok !

-Megjöttem ! - kiáltottam el magam, mivel senki sem jelezte, hogy észre vett volna.

Becsuktam az ajtót, majd furcsállva léptem beljebb, és néztem szét...semmi válasz nem érkezett. Táskám a székre dobtam, majd benéztem a nappaliba, ám az üresen csengett.

-Hahó ! - próbálkoztam.

Elindultam az emeletre, hátha csak bezárkóztak , és nem hallottak meg. Érdeklődve kukkantottam be anyáék szobájába , ám senkit sem találtam. Utoljára Harryhez néztem be , ám gyorsan rá kellett jönnöm, miszerint senki sincs itthon. Idegesen robogtam le a lépcsőn , felkaptam a táskám, és telefonom után kezdtem kutatni. Mikor végre megtaláltam, gyorsan tárcsáztam anyát.

-Szia kincsem - szólt bele.

-Hol vagytok ? - kérdeztem hevesebben a kelleténél.

-Dessel elmentünk egy wellneshétvégére - válaszolt, éreztem , ahogy elmosolyodik.

-Nem hiszem el - nevettem ki saját magam.

-Miért ? Mi történt ? - kezdett el aggódni azonnal.

-Elhatározom, hogy hazajövök, erre nincs itthon senki - mérgelődtem, majd nagy levegővétel után lenyugtattam magam.

-Sajnálom , majd legközelebb - nevetett anya, majd gyorsan hangnemet váltott - Most mennem kell, majd találkozunk. Addig is vigyázz magadra ! Van kaja a hűtőben elviheted ha akarod .

-Rendben , mindegy - sóhajtottam - Szia.

Hitetlenül raktam le a telefonom , majd mosolyogva szerencsétlenségemen a konyhába baktattam. A hűtő nehezen tárult fel előttem, mintha sejtette volna, hogy megfosztom egyik kincsétől. Megkönnyebűlten , miszerint nem kell rendelnünk , halásztam ki a rántott húst , majd a pultra helyeztem. Gyorsan kerítettem egy zacskót, majd óvatosan belehelyeztem az ételt.
Csalódottan vettem tudomásul, miszerint még csal dél van...mit fogok csinálni estig ? Peter ma 6-ig dolgozik...
Sóhajtva indultam meg az emeletre , azonban Harry szobáját elkerültem. Lassan nyitottam be a szobámba, és némi keserűséggel vettem tudomásul, miszerint ez már nem az a szoba... A polcok és a szekrények üresen csengettek , még az ágyról is lekerült a takaró. Szomorúan kuporodtam le a földre , lábaim felhúztam, majd kezemmel átkaroltam. A régen biztonságot nyújtó , kedves szobám, már csak egy üres helység. Azonban mielőtt végleg elkeserednék tekintetem megakadt egy dobozon az ágy alatt. Furcsállva halásztam ki , nem emlékeztem, hogy bármit is itt hagytam volna. Nagy levegőt vettem majd lefújtam a port a tetejéről. Köhögve hessegettem el orrom elől a szemcséket, majd mikor megnyugodott szervezetem érdeklődve emeltem le a doboz tetejét. Pár percig döbbenten meredtem a kis ékszerre , semmi hang nem jön ki torkomon. Nagyot nyelve emeltem ki az ismerős nyakláncot  , torkomban gombóc keletkezett. Harry nyaklánca hanyagul lógott a kezemben...az a nyaklánc, melyet még én adtam neki karácsonyra.
Hirtelen dobtam vissza a helyére, majd felpattantam, és leviharoztam. Felkaptam a táskám , és indultam is volna el, ám kulcsok zörgésére lettem figyelmes. Csupán másodpercek töredéke volt, míg végig gondoltam, hogy anya és Des wellneseznek , és csak neki van még kulcsa, nekem mégis perceknek tűnt, míg felfogtam, hogy Harry is hazalátogat. Ijedten kezdtem hátrálni , ám az ajtó feltárult , mire futásnak eredtem.

-Mi a  ...? - hallottam meg Harry jellegzetes hangját .

Gyorsan futottam a teraszajtó mellől nyíló folyosóra , ám a dobogásokból ítélve Harry is utánam iramodott. Kétségbeesetten álltam meg a fal előtt...zsákutca a legjavából !

-Lauren ?! - Harry hangja közelről jön, ám annál meglepettebb.

Idegesen fordultam meg, eszembe se jutott, hogy ő is bármikor átjöhet. Harry arca elkomorodott , csak néztük egymást csendben.

-Mit csinálsz itt ? - kérdezte halkabban.

-Anyához jöttem, de nincs itthon - rántottam meg a vállam mogorván .

Pár percig csendben ácsorogtunk, majd végleg elegem lett. Hevesen indultam meg , úgy terveztem, hogy kikerülöm, és elviharzok ám tervem romokba dőlt, mikor megpróbáltam elmenni mellette.

-Hallgass meg - ragadta meg a kezem.

-Nem érdekel mit akarsz mondani - tiltakoztam

-Mért nem hagyod, hogy elmagyarázzam ? - tárta szét karjait.

-Mert nem ! - makacskodtam.

Kihasználva figyelmetlenségét gyorsan elsiklottam mellette, és gyors léptekkel indultam el a bejárat felé.

-Lauren meg kell értene , a fenébe is ! - indult utánam.

-Nem kell semmit sem megértenem ! - siettem az előszobába.

Harry gyorsan sietett utánam. Felkaptam a táskám, és indultam volna ki, de Harry beért. Megragadta a kezem, és visszarántott.

-Idefigyelnél ? - kérdezte indulatosan.

-Nem  - válaszoltam lazán, hergelve idegeit.

Ekkor kezei csuklómra fonódtak, majd teljes erőből az ajtónak nyomott. Közel volt hozzám, annyira , hogy nem tudtam menekülni. Lihegve néztem vele farkasszemet, aztán hamar rájöttem, hogy ezek ellenére is én vagyok fölényben. Arcomra gúnyos mosoly húzódott.

-Ezzel nem érsz el semmit, te is tudod ! - vetettem oda neki a szavakat.

-Legalább próbáld meg ! - lazultak meg kezei - 5 perc, és utána elengedlek.

Ajkaimba harapva vettem számításba lehetőségeimet , szívembe fájdalom költözött. Túlságosan fájt még ahhoz, hogy megtudjam az igazat . Lehet kívül azt mutattam nem érdekel, de belül talán még mindig roncs voltam, és ezen Peter sem tudott segíteni. Nem akartam hallani mért tette, mert még magamban sem zártam le a dolgot. Szemeimet lehunytam egy pillanatra, majd újra kinyitottam, és határozottan megráztam a fejem.

-Azt hiszed , csak te vagy áldozat ? - kérdezte kétségbeesve.

-Igen ! - jelentettem ki határozottan.

-Nem Lauren nem ! - rázta a fejét hevesen - Azt hiszed volt választásom ? Nem azért tettem , mert kedvem volt hozzá , fogd már fel !

-Akkor mért ? - fakadtam ki.

-Mert nem tehettem mást - váltott hangnemet, halkan, szinte suttogva folytatta - Taylorral még úgy 1 éve összejöttünk, de aztán dobtam, és ezt ő nem tudta elfogadni . Folyamatosan írogatott, hogy kezdjük újra , de nekem akkor már te jöttél be. Aztán , aznap, mikor hívtalak , hogy baj van, beállított hozzám, kérte, hogy adjak neki még egy esélyt, amit visszautasítottam, erre átváltozott dühöngő őrülté, és megfenyegetett , hogy kitálal rólad a sajtónak, hogy elmondja, hogy több van köztünk, mint testvéri viszony. Én csak megakartalak védeni, basszus !

Harry szemei idegesen pásztáztak, tudtam, hogy még nincs vége, de nem bírtam tovább hallgatni , ám Harry nem hagyta, hogy megint elmeneküljek.

-Találkozgattunk párszor, Taylor tényleg elhitte, hogy belé tudok szeretni ! Közben , te végig mellettem voltál , és egy rossz szavad nem volt arra, hogy alig tudunk találkozni, amiért elmondhatatlanul hálás voltam ! Nem sok ember tartott volna ki mellettem ennyi ideig, és ez mindig melegséggel járta át a szívem. Aztán megtudtad...

Lehajtott fejjel meredtem magam elé, nehezen dolgoztam fel a hallottakat.

-Nem akartam rosszat - kapaszkodott kétségbeesetten szemeimbe, ám én inkább a padlót tanulmányoztam - Utáltam, és utálom is magam , nem akartam, hogy bajod legyen, mert híres vagyok ! Elismerem először féltem, hogy mit mondanának ránk...sőt rettegtem ! Mindig is nagyon érdekelt mások  véleménye , de egy idő után már az sem zavart volna, csak veled akartam lenni ! Teljesen elvetted az eszem basszus !

Lassan emeltem meg a tekintetem , zöld szemeiben a megszokott pajkosság helyett, most keserűség csillogott. Hosszasan meredtem rá , kezdtem meglágyulni, ám ekkor újra eszembe jutott a csók , a fájdalom, melyet akkor éreztem. Eszembe jutott Peter...nem használhatom ki, hisz neki köszönhetem, hogy valamelyest fel bírtam állni.

-Én szeretlek Lauren , a fenébe is ! - engedett el, kétségbeesetten nézett rám.

Szívem nagyot dobbant, döbbenten meredtem a fiúra...sosem mondta még ki , hogy szeret, és most elég váratlanul ért. Gondolj Peterre!  emlékeztettem magam. Nem tehetem ezt vele ! Csalódottan hajtottam le a fejem , majd összeszedve magam lassan újra felnéztem.

-Ezzel már elkéstél !

32.~Törlés~

A kapu hangosan csapódott neki a fakerítésnek, ahogy kilöktem. Könnyeim elhomályosították látásom , de én makacsul rohantam előre. Gyűlöltem, hogy egész életemben csak elfutottam a problémák elől, ahelyett , hogy megoldottam volna azokat , ám most csak ezt akartam.
Futni, menekülni, minél messzebb...
Jelenetek játszódtak le előttem újra és újra , fájdalommal és keserűséggel töltve meg szívem. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette velem, de bármennyire is próbáltam kizárni a gondolatokat , annál nagyobb lett a zűrzavar. Fáradtan rogytam le a padka szélére, arcom kezeimbe temettem.
Az utca kihalt volt és csendes, csak kétségbeejtő sírásom hallatszott. Úgy éreztem , futnom kell tovább, messzebb, mert itt még megtalálhat, ám , ahogy megpróbáltam felállni térdeim megbicsaklottak, és újra a betonon kötöttem ki. Arcom forró volt a sírástól, ám képtelen voltam abbahagyni. A levegőt kapkodva vettem , tüdőm nehezen fogadta be az oxigént.
Szabadulni akartam a démonoktól, melyek belülről martak, és megsebeztek. Szabadulni akartam a fájdalomtól, és az emlékektől . De mégis , hogy tudnám elfelejteni, azt amit hallottam ? Hogy felejtsem el, amit láttam ?
Hangos zokogásom csitulni kezdett, ám szívembe üresség költözött. Szemeimet lehunytam, és kizártam minden gondolatot. Jobb volt hinni, hogy csak kitaláció az egész, és nem történt meg, ami igaziból megtörtént...túlságosan fájt az igazság. Sokkal jobb volt egy olyan világ, ahol Ők nincsenek , jobb volt azt hinni, hogy ez sosem történt meg...


Pár hónappal később
Augusztus 30.


Fáradtan helyeztem az utolsó ruhadarabot is a bőröndbe , majd nagy erőfeszítések árán behúztam a cipzárt. Fájdalmasan néztem körül a szobámban, mely most szinte üresen állt. A polcokról és az íróasztalról eltűntek a holmik , és a kacatok . Csak néhány értéktelenebb dolog maradt a helyén, de azokat is szépen elrendezgettem az egyik szekrényben. Halk kopogás hallatszott, mire az ajtó felé kaptam a fejem. Anya kedves arca jelent meg a kis résen, majd elmosolyodott, és beljebb lépett.

-Lauren, tudod, hogy nem kell elmenned ! - állt meg előttem , szomorúan nézett rám.

-Tudom - mosolyodtam el halványan.

A bőröndöt a földre helyeztem az egyik kisebb doboz mellé, majd letelepedtem az ágyra. Anya pár percig tehetetlenül ácsorgott , majd ő is elindult felém. Csendben ült le mellém , majd kék szemeit mélyen rám szegezte.

-Nincs valami más oka is, hogy el akarsz költözni ? - kérdezte, miközben végigsimított karomon.

-Nincs- válaszoltam csendben, ám anya is tudta , hogy nem mondok igazat.

Csendben nézett, majd végül feladta. Megértette, miszerint nem szeretnék róla beszélni.

-Jó helyen leszek, és az egyetem is közelebb van - mosolyodtam el bíztatóan.

-Tudom - sóhajtott.

Még utoljára rám nézett, majd végigsimított karomon. Felemelte az egyik dobozt, majd elindult lefelé. Nagyot sóhajtottam , majd megragadtam a bőröndöm , és az utolsó  dobozt. Botorkálva indultam meg a lépcső felé , majd valahogy leértem a földszintre, ahol Des segített. A bőröndöm a taxi csomagtartójába helyezte, míg én megálltam anya előtt.

-Nagyon vigyázz magadra - szipogott, majd elmosolyodva magához húzott.

Szorosan öleltem magamhoz, és hálás voltam neki, amiért ilyen jól kezelte a helyzetet. Elfogadta, hogy a legjobb nekem, ha elmegyek , bár okát nem tudta. Des közben mellénk ért, majd mosolyogva ő is magához ölelt. Szomorú mosollyal az arcomon indultam meg a taxi felé, mely már türelmetlenül várt. Még utoljára visszanéztem anyuékra, akik  mosolyogva intettek még egyet a ház kapujából.
Bepattantam az ülésre , mire a taxis morgott valamit, majd elindította a motort. Mosolyogva figyeltem, ahogy a ház, ahova annyi emlék kötött távolodni kezd, majd végleg eltűnik a szemem elől. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de mindenkinek jobb így, legfőképp nekem.
A taxis elindította a rádiót , mire rajtam volt a sor, hogy morogjak. Fejem az ablaküvegnek döntöttem , és elmélyülten kezdtem tanulmányozni London elsuhanó tájait.

- Itt vagyunk ! - mordult fel a férfi, kirántva merengésemből.

Fel sem tűnt , hogy közben az autó leparkolt, és megérkeztem . A taxis kezébe nyomtam az aprót , majd mosolyogva kinyitottam az ajtót. A csomagtartóból kihalásztam a cuccaimat , melyeket a padka szélére helyeztem. Ahogy lecsuktam a csomagtartót , a kocsi kigördült az útra, büdös kipufogógázt fújva arcomba. Elfintorodtam, majd inkább megmarkoltam a bőröndöm , és a dobozokkal a kezemben elindultam a lakás felé. Mivel tömve volt a kezem, tanácstalanul álltam meg a csengő előtt , lepakolni nem tudtam. Pár percig álldogáltam, majd mivel jobb ötletem nem volt , közelebb léptem , és megkerestem a jó gombot. Összpontosítva, nehogy a végén máshoz csöngessek, közelítettem meg, majd az orrommal megnyomtam a csengőt, mely ki is csengett.

-Igen ? - szólt bele egy ismerős hang, mire elmosolyodtam.

-Új lakótárs a láthatáron ! - nevettem.

-Várj meg lemegyek segíteni ! - parancsolt, majd az ajtó felzúgott.

Ügyetlenül rúgtam be a lábammal , majd nagy nehezen bevonszoltam magam. A dobozokat szinte ledobtam a lépcsőhöz, majd megkönnyebűlten sóhajtottam fel. Rántottam egyet kistáskámon, majd türelmesen vártam , hogy megérkezzen a segítség. Pár perc múlva léptek hangja csapta meg fülem, mire elmosolyodtam. Peter jelent meg a lépcsőfordulóban , és egyenesen hozzám sietett.
Gyorsan történt minden, az egyik percben még mosolyogva vártam, a másikban pedig már a levegőben találtam magam. Nevetve kapaszkodtam nyakába, miközben szorosan tartva megpörgetett.

-Rég láttalak Picur !- borzolta össze a hajam, mikor végre letett.

-Tegnap - nevettem , majd felkaptam a táskám a földről.

Peter megrántotta a vállát, majd a bőröndjeimért nyúlt. Felvettem a dobozokat, majd elindultam a fiú után. Lomhán csoszogtam a lépcsőn, mely vízhangot vert a lépcsőházban. Nagy nehezen végre felértünk a 2. -ra, ahol Peter lakása volt.  A fiú egy egyszerű mozdulattal rúgta be a faszerkezetet, majd ő is belépett. Izgatottan követtem, őszintén még sosem voltam nála, mindig ő jött át, vagy elmentünk valahova. Azonban mikor beléptem csalódnom kellett...ugyanolyan rumli volt, mint minden fiúnál. Letettem a dobozokat az előszobai kis szekrényre, majd lerúgtam tornacipőmet, és beljebb léptem. Rögtön szembe terült el a kis nappali. A fal világos kék színben fonódott össze , a fal mentén szekrények sorakoztak, középen volt a tv. A dohányzóasztalon chipses zacskók és sörös üvegek voltak eldobálva, mire megráztam a fejem.

-Meccs volt ? - sóhajtottam, mire Peter elmosolyodott.

Kíváncsian indultam meg jobbra, ahol a konyha és az étkező foglalt helyet. Nem lepődtem meg az elmosogatlan edényeken, melyek a mosogatóban foglaltak helyet.  Inkább elindultam Peter után a szobák felé. A nappaliból egy kis folyosó nyílt , melynek két oldaláról 1-1 ajtó nézett farkasszemet. Peter a bal oldalira helyezte a kezét, majd lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Izgatottan követtem , mire végre megpillantottam a szobám. A falak bézs színben tündököltek , néhol egy egy ízléses motívum díszítette. A szoba közepén egy nagy franciaágy foglalt helyet, egyik oldalán egy éjjeliszekrénnyel. A padlót finom szőnyeg borította , a balra egy nagy szekrény foglalt helyet. Az ablak alatt foglalt helyet az íróasztal , az ággyal szemben egy óriási tükör tündökölt.

-Egész otthonos -mosolyodtam el , mire Peter halkan felnevetett.

-Kipakolsz ? - kérdezte, mire bólintottam.

Peter oldalán elindultam az előszobába, ahol nagy nehezen felkaptam a dobozokat, majd elbotorkáltam a szobába. Peter jól szórakozott ügyetlenségemen , mit csak egy fintorral illettem, majd nekiláttam a kipakolásnak.



Fáradtan terültem el az ágyon, kezemben az egyik nadrágommal. Már vagy 3 órája pakolásztam , és még csak most sikerült kipakolnom a bőröndjeimet. Idegesen hajítottam arrébb a ruhadarabot, majd felpattantam, és elindultam a konyhába. Ahogy kiléptem a szobából , fülem a tv hangja csapta meg, majd Peter felkiáltott, ezzel egyidejűleg a tv is felzúgott. Szemeimet forgatva sietem a konyhába, ám  a küszöbön ,megtorpantam . Gondolkodva néztem végig a sok polcon , és szekrényen, majd megkönnyebűlten vettem észre a még gőzölgő pizzát az asztalon. Mosolyogva kerestem egy tányért , majd vágtam egy szeletet. Lekucorodtam Peter mellé, majd jóízűen nekiláttam vacsorám elfogyasztásának.

-Látom megtaláltad a pizzát - nézett rám, majd vissza a meccsre, nehogy bármiről is lemaradjon.

-Amint látod - mosolyodtam el halványan.

Míg eszegettem Peter feszülten figyelte a meccset. Gondolataim elkalandoztak , és nemsokára arra eszméltem , hogy szó szerint összenyomom a pizzám. Undorodva dobtam vissza a tányérra ,majd  talán a kelleténél indulatosabban raktam az asztalra. Peter értetlenül fordult felém, még a tv-t is lehalkította. Idegesen kezdtem törölgetni ketchupos kezem, majd a szalvétát a tányérra dobtam.

-Hé, minden oké ? - fordult teljesen felém Peter.

-Persze - sóhajtottam .

Hajamba túrva dőltem hátra a kanapén, próbáltam mosolyogni, ám inkább hasonlított erőltetett vicsorgássá, amit produkáltam. Végül feladtam, és inkább nem próbálkoztam tovább.

-Kérsz valamit ? - kérdeztem halkan, majd felálltam, és a konyhába indultam.

Mivel Peter nem válaszolt úgy értelmeztem, hogy nem kér semmit, ezért csak magamnak töltöttem egy pohár vizet. Szinte egy kortyra megittam, majd a pultnak támaszkodva próbáltam rendezni vonásaimat . Erősnek akartam látszani, csak azért is, hogy mások ne lássák mennyire fáj, még így hónapok múlva is.

-Legalább magadnak ne hazudj ! - jött a hang a hátam mögül, mire megfordultam.

Peter az ajtónak támaszkodva nézett rám, majd ellökte magát és elindult felém. Előttem lecövekelt, és várakozva pillantott rám.

-Nem akarok erről beszélni - ráztam a fejem tiltakozva.

-Nem tudom mitől vagy ilyen  - sóhajtott - de talán segíthetek.

-Hogyan ? - emeltem fel a tekintetem.

Peter szomorúan elmosolyodott , majd közelebb húzott magához. Kezével végigsimított arcomon, majd megállapodott államnál. Anélkül , hogy felfogtam volna, mit csinálok, hagytam magam.  Ajkai vészesen közeledtek , majd finoman tapadtak enyémekre. Testem megremegett , de Peter szorosan tartott, esélyt sem adva ellenkezésre, nem mintha akartam volna. Túlságosan is jól esett, hogy valaki törődik velem.

-Így - szólalt meg halkan, mikor szétváltunk- Segített ?

-Nem tudom - válaszoltam őszintén, kétségbeesetten kapaszkodtam karjaiba - Talán ha megpróbálnád mégegyszer ! - könyörögtem, mert annyira akartam valamit érezni a fájdalmon kívül.

Peter készségesen teljesítette kérésem , míg végre csak én voltam, meg ő .

31.~Minél messzebb~

A tűz pattogása , és víg nevetéseink vegyültek a tenger hullámainak halk morajával. A mályvacukrok finom illata járta be a levegőt , a hold hídként vetült az egyenletlen vízfelületre. Levakarhatatlan mosollyal az arcomon néztem a mellettem ülő Peter bajlódását a túlságosan elolvadt mályvacukorral. Az enyém még sült a tűz közepén , ám Adam néha kitúrt onnan. Nem hagytam annyiban ,így kezdetét vette a harc, a jobb helyért. Nevetve lökdöstem a a botra tűzött mályvacukrot , melynek gazdája ezt nem nézte jó szemmel. 

Végül feladtam, és inkább kiemeltem a tűzből a megsült cukrom. Undorodva csíptem le belőle egy kicsit , majd figyeltem, ahogy egyre csak nyúlik, nyúlik és nyúlik...

-Lauren , fúj - nevetett fel hirtelen Peter, amint észrevette mit csinálok.

Fintorogva feszegettem a mályvacukor határait, míg végül olyan hosszúra ki nem nyújtottam, hogy a cukor nem bírta tovább , és elszakadt , ám ezzel együtt le is repült a botomról. Megrökönyödve meredtem az üres botra, majd tekintetem találkozott Peterével , aki a fejét csóválva, küzdve a nevetéssel intett egyet, miszerint forduljak meg. Nagyot nyelve , lassan fordítottam a tekintetem balra ,előre félve kit találtam el. Meglepődve néztem farkasszemet Lukeal , akinek fél arcát egy hatalmas fehér paca takarta el. Tekintete nem volt túl boldog, sőt, kék szemei szikrákat szórtak. Úgy nézett rám , mint valami boszorkányra, ami azt váltotta ki belőlem , hogy olyan hangosan felnevettem, mint szerintem még soha . Erre már a fiú is elmosolyodott , majd lehámozta magáról a finomságot. 

-Ezt megjegyeztem - rázta az ujját fenyegetően , ám szája szegletén mosoly bujkált.

-Én is ... - nevettem teljesen elfeledkezve magamról.

Luke a fejét csóválva letelepedett mellém , ezzel teljesen összenyomva engem. Durcásan kezdem el bökdösni, mire végre méltóztatott kicsit kíjebb csúszni a farönkön. Alkarommal térdemre támaszkodtam , majd mosolyogva figyeltem a többieket. 

Nagyot morogva fordultam a bal oldalamra, nem akartam még felkelni. Sokáig fészkelődtem, mire végre megtaláltam a tökéletes pózt . Kezem kinyújtottam, mire egy farmer szárát tapintottam ki. Szemeim kipattantak, szinte sikítva ültem fel , mire Peterből hatalmas nevetés tört ki. Az ágyam szélént ült , fehér pólót , és egy kék térdnadrágot viselt, haját már pontosan belőtte. Nagyokat lihegve próbáltam rendezni pulzusom , miközben Peter szinte elterült az ágyamon a nevetéstől. 

-Idióta ! - ragadtam meg egy párnát, és erőből hozzá vágtam.

Peter továbbra is nevetve tornászta magát ülő helyzetbe, mire én is elmosolyodtam, de azért ütöttem rajta még egyet. 

-Mit keresel te itt ? - öleltem át a párnát, majd várakozva néztem a fiúra.

-Mindjárt reggeli - fejezte be a nevetést - Bár én kétszer meggondolom hogy eszek-e belőle !

-Mert ? - ráncoltam a homlokom.

-Josh csinálta - nézett rám, mire nevetve megcsóváltam a fejem.

-Biztos vagyok benne, hogy megmérgezte ! - bólogattam , majd visszahelyeztem a párnát a helyére .

Peter elmosolyodott, majd fellökte magát az ágyról. Az ajtóhoz ment, majd kinyitotta, de még gyorsan visszanézett rám.

-Szólok nekik, hogy várjanak meg ! - mosolygott, majd kilépett a szobából.

Kikászálódtam az ágyból , magamra kaptam a székre dobott sortom, majd  a bőröndömhöz csoszogtam. Kihalásztam az egyik kedvenc pólóm , majd felkaptam egy bézs színű pulcsit. Gyorsítva a tempómon siettem a fürdőszobába.  Göndör hajam kifésültem, majd a fejem tetején kontyba fogtam. Sminkel nem bajlódtam , minek ?

-Itt az álomszuszék - kiáltotta el magát Kelsey , majd mosolyogva intett egyet.

-Na , már ideje volt - csapta össze a kezét Adam, és nekilátott a reggelinek.

-Jó reggelt - foglaltam helyet Violet és Stacy között.

-Lemaradtál a legjobbról ! - nevetett Stacy, mire Josh elhúzta a száját.

-Mi történt ? - fordultam körbe értetlenül , mire a többiek is felnevettek.

-Ennyire nem vicces ! - mérgelődött Josh, mire még kíváncsibb lettem.

-Na, mi történt ? - kérdeztem türelmetlenül.

-Elvileg ugye ma Josh csinált volna enni... - kezdett bele Kelsey - Na ez már alapból aggasztó.

-Most mért ? - tette le hitetlenkedve a villáját az említett fiú.

-Josh, imádunk, de nem tudsz sütni, sem főzni ! - szembesítette a ténnyel Violet.

-Nos , szóval Josh kitalálta, hogy csinál palacsintát - magyarázott hevesen Kelsey.

-Reggelire palacsinta ? - néztem Joshra, aki megvonta a vállát.

-Mért ne ? - vette kezébe újra a villát , majd jóízűen megkostólta a reggelit.

-A palacsintával nem is volt baj - nevetett fel Stacy.

-Csakhogy - folytatta Kelsey - Josh megpróbálta feldobni, aminek az lett a következménye, hogy a plafonon maradt !

Hitetlenül megráztam a fejem, majd halkan felnevettem.

-Adam megpróbálta leszedni , ami sikerült is - mosolyodott el Kelsey .

-Kire esett rá ? - nevettem fel hangosan, mire a többiek is csatlakoztak.

-Stacyre ... - mosolygott Luke.

Lehetetlenül néztem a srácokra , akik halkan nevettek.

Jóízűen láttam neki az ételnek, melyet szerencsére senki sem mérgezett meg..legalábbis  még mindenki életben van .Miután elfogyasztottuk az ételt én és Stacy elpakoltunk, próbáltuk húzni az időt , mivel én ma már indulok haza. Sajnos az idő nagyon hamar repült , így fél 4 - kor már a tornacipőm húztam a lábamra. A többiek mind az előszobába sereglettek, hogy elköszönjenek.

-Vigyázz magadra - szorított magához először Stacy , mire felnevettem - Nemsokára találkozunk !

Mosolyogva engedtem el , mire Kelsey ugrott a nyakamba. Szomorú mosollyal az arcomon öleltem át.. őket nem fogom egyhamar látni. Kelsey után Josh ölelő karjaiban találtam magam.

-Köszönöm ezt a pár csodás napot - mosolyogtam, mire Josh összeborzolta a hajam.

-Nekem ne lelkizz , arra a barátnők valók ! - engedett el, mire elnevettem magam.

-Hiányozni fogsz , de majd még úgyis találkozunk - mosolygott bájosan Violet, majd átölelt.

-Igen, nem rázol le minket - ölelt át Adam is.

-Megkerestek ? - nevettem.

-Még szép - csatlakozott az ölelkezéshez Luke is.

Ennek annyira nem örültem, mert kis híján szétnyomtak a szeretetükkel, de hagytam, mert jól esett .

-Jól van , elég volt - bújtam ki nagy nehezen szorításukból, majd megmarkoltam a bőröndöm fogantyúját.

Peter már a kocsinál állt, ő visz ki az állomásra. Elvette a bőröndöm , majd a csomagtartóba helyezte. Megkerültem a kocsit, majd kinyitottam az ajtót. Mosolyogva intettem még egy utolsót az ajtóban nyomorgó társaság felé, majd beszálltam. A motor felzúgott , majd a kocsi kikanyarodott az utcára.

-Nem a legkellemesebb belegondolni, hogy pár nap múlva suli - sóhajtottam nagyot.

-Akkor ne gondolj bele - rántott vállat Peter , mire csak megcsóváltam a fejem.



Bizonytalanul lépkedtem a sűrű tömeg között. Emberek siettek az épp induló vonatokhoz, gyermekek,  és családtagok búcsúzkodtak . A levegőt kiabálások, beszédfoszlányok  , nevetések , és vonat sípok hangja töltötte be. Nagy nehezen megtaláltam a vonatom , melyre habozás nélkül fel is szálltam. Kerestem egy üres kabint , melynek feltártam az ajtaját. Ahogy visszacsuktam megszűntek a kiabálások, már csak halk morajként jutottak a fülembe. Bőröndöm felhelyeztem a felettem húzódó tartóra, majd fáradtan levágódtam az ülésre. Kistáskámból kihalásztam a telefonom , majd bedugtam a fülesem.
Az út csiga lassúan telt , minden egyes perc kín szenvedés volt számomra. A zene valamelyest elvonta a figyelmem, de még így is 5 percenként pillantottam az órára. Végre valahára ismerős környéket pillantottam meg , a vonat már London külvárosában robogott gőzerővel. Izgatottan pattantam fel helyemről, majd lekaptam a bőröndöm. Pár perc múlva a vonat lassítani kezdett, majd megjelentek az állomás csupasz falai. Kitártam a kabin ajtaját , majd ügyetlenül, botorkálva indultam meg az ajtó felé. A vonat mégjobban lassított, majd megállt. Mosolyogva léptem a betonra , majd bőröndöm a földre helyeztem. Kihúztam a fogantyúját, majd megmarkoltam, és elindultam a peron szélén a kijárat felé.


A kulcsot a zárba helyeztem, majd elforgattam, mire az ajtó feltárult. Izgatottan léptem be , majd kiáltottam egy 'Megjöttem'-et...ám semmi válasz nem érkezett. Furcsállva csuktam be az ajtót, táskám ledobtam a székre, majd elindultam az emeletre.

-Hahó ! - kiáltottam, ám továbbra sem érkezett válasz - Harry ?

Összeráncolt szemöldökkel nyitottam be a szobájába, ám az üresen kongott , nyoma sem volt , hogy itt lett volna.  Idegesen robogtam le a lépcsőn , felkaptam a táskám, és kutakodni kezdtem, míg végre meg nem kaparintottam a telefonom. Kezemmel a pulton dobolva vártam , hogy felvegye , ám a telefon egy idő után hangpostára kapcsolt. Megpróbáltam még vagy 3-szor, ám semmi...nem vettem fel. Feszülten meredtem a telefonra, hátha visszahív , de ez sem történt meg.
Idegesen kezdtem járkálni a lakásban , majd gyorsan tárcsázni kezdtem Annet.

-Haló - szólt bele a telefonba, mire egy kicsit megkönnyebűltem.

-Anne, Lauren vagyok ! - hadartam idegesen.

-Lauren ? Oh, szia - lepődött meg - Mi újság veletek ? Segítsek valamiben ?

-Harry ott van ? - kérdeztem félve.

-Nem, nincs miért ? - kérdezte meglepődve.

-Nem veszi fel a telefont, pedig már itthon kéne lennie...3 órája - mászkáltam újra fel alá.

-Nincs még nálatok ? - kérdezte, hangjában némi féltést véltem felfedezni - A srácokat próbáltad már hívni ?

-Nem...hívjam őket ? - álltam meg, majd arcon csaptam magam- Rendben, akkor most leteszem.

Hogy nem jutott eszembe a srácokat hívni ? Én is elég nehéz eset vagyok. Gyorsan pörgettem a névjegyzékben , majd az első névnél, aki jelen esetben Liam volt megállítottam. Épp hívni akartam, mikor kulcsok zörgésére lettem figyelmes. Felkaptam a fejem , mire résnyire kinyílt az ajtó. Fülem női hangok csapták meg, melyet nem tudtam hova tenni . Mivel jobb nem jutott eszembe a nappaliba futottam, majd bebújtam az ajtó mögé. Nemsokára ajtócsapódást hallottam, majd végre meghallottam Harry feldúlt hangját.

-Meddig akarod még ezt csinálni ? - kérdezte idegesen.

-Ameddig kell - jött a válasz egy női hang keretében.

Léptek zaja csapta meg fülem, majd Harry lépett be a nappaliba , és megállt a kanapé mögött.

-Semmi értelme, te is tudod ! Fogadd el ! - fél szemmel láttam, ahogy kezei ökölbe szorulnak.

-Soha ! - sziszegte a lány, majd ő is beljebb lépett.

Háttal állt nekem, így nem tudtam beazonosítani ki lehet. Szőke haja fürtökben omlott vállára, kezeit csípőre tette.

-Nem próbálkozol eléggé, az a baj ! - suttogta végül.

Harry kezei egy kicsit ellágyultak, ám szemében undor és megvetés tükröződött.  Közelebb lépett a lányhoz, aki közben leengedte kezeit. Lélegzet visszafolytva vártam a folytatást, miközben ajkaimba harapva folytottam el a sírást. A két test közel volt egymáshoz , túl közel...
És ekkor meghallottam a hangot...a hangot, mikor két ajak összeér, a hangot , mikor valaki hasában felélednek a pillangók, a hangot , mikor valaki szíve kihagy egy ütemet . A hangot, mikor valaki szíve apró darabokra törik . Könnyeim megállíthatatlanul kezdtek hullani szemeimből. Belül égetett, szúrt a fájdalom... úgy éreztem becsapott és elárult. Könnyeim, mintha csak véres csíkot húztak volna maguk után égették arcom.

-Meddig tart még ez ? - hallottam meg Harry hangját.

-Ameddig én mondom - mondta a lány .

Ekkor nem bírtam már tovább , zokogva léptem elő búvóhelyemről.  Harry arca lefagyott , kétségbeesetten nézett rám, mire a lány is megfordult. Ledöbbenten néztem rá, szemeiben ugyanolyan meglepettség csillogott, mint enyéimben. Senki sem szólt egy szót sem , csak meredtünk egymásra. Könnyeim továbbra is folytak arcomon , nem bírtam elhinni. Sokszor gondoltam arra, hogy félt , vagy csak attól, hogy mit mondanának ránk. Eszembe jutott, az is, hogy szégyell, de ez nem ! Sosem hittem volna , hogy miatta , nem vállalhat fel...Taylor miatt .
Egyszerűen képtelen voltam tovább gondolkozni, menekülni akartam az engem széttépő lényektől, melyek beszőtték egész testem.
Futni , minél messzebb !

-Gyűlöllek ! - suttogtam, majd kiviharoztam a szobából.

30.~Varázsszó~

-Mindent ? - mosolyogtam rendíthetetlenül.

-Mindent... - suttogta, majd közelebb hajolt.

Ajkai mohón tapadtak enyémekre, mintha csak erre várt volna, mióta megérkezett. Kiszabadított karjaimat nyaka köré fontam , kezemmel göndör tincseibe túrtam.  Harry belemosolygott csókunkba , majd ajkaimról áttért nyakamra. Testem beleremegett érintésébe, és talán még sosem akartam ennyire.



A napok csak úgy elrepültek számomra , Harry mikor tudott , ha csak egy napra is , de megpróbált meglátogatni. Viszont továbbra sem volt képes elmondani, miért nem vállalhat fel , én pedig szokás szerint magamban őrlődtem. Gondoltam arra, hogy félt a támadásoktól , attól  , hogy mit mondanának ránk , az is eszembe jutott, hogy szégyell , ám erre semmilyen utalást nem tett, így csendesen vártam, hogy végre engem is beavasson.
Közben minden nap tanultam , mivel utolsó évemet töltöm a gimiben. Lassan megkezdődnek a vizsga felkészítők, így gőzerővel kellett hajtani , ezért is jött jól végre a tavaszi szünet, ahol végre egy kicsit összeszedhettem magam.

-Már lassan egy órája kint ücsörögsz, nem fázol ? - Stacy hangja kellemesen hatolt fülembe.

Kecsesen huppant le mellém a kanapéra , majd kényelmesen elhelyezkedett. Egy virágos nadrágot viselt , fehér toppal , melyre egy vékony blézert vett. Szőke tincsei hullámosan omlottak vállára , kék szemeivel a hullámzó tengert pásztázta. És hogy én hogy kerültem Joshék tengerparti nyaralójába ilyenkor ? Egyszerű... meghívtak 4 napra , és én örömmel jöttem , főleg, hogy rámfért már a kikapcsolódás.
Kellemes tavaszi szellő fújdogált , a teret a tenger halk moraja , és a sirályok hangos rikácsolása töltötte be. A terasz végén már a homokos part terült el , melynek szemcséi megcsillantak a lemenőben lévő nap , narancssárga sugarainál. Szemeimet kicsit lehunytam , átadva magam az érzésnek. A szél játszott hajammal , úgy éreztem magam, mint valami mesében.

-Minden rendben ? - lépett ki a teraszajtón Katelyn.


Fekete hajából csöpögött a víz , miközben megfogta az asztalnál álló széket, és mellénk húzta , majd helyet is foglalt rajta.  Furcsállva néztünk a lányra, aki nagyot sóhajtva megrántotta a vállát.

-Adam eldugta a hajszárítót - legyintett .

Érdeklődve figyeltem , ahogy kicsavarja hajából a vizet, majd mosolyogva megráztam a fejem. Katelyn és Adam Josh és Peter barátai , és ők is, ahogyan Luke és Violet is lejöttek pár napra. Először furcsa volt, mivel Stacy ismerte már őket, csak én voltam olyan tudatlan, hogy nem tudtam, hogy jönnek , de hamar összebarátkoztunk.
Hirtelen csapódott ki a teraszajtó , mire ijedten kaptuk oda a fejünket. Adam elhúzott szájjal vette tudomásul, miszerint túl nagy erővel nyitotta ki az ajtót . Kezében egy húsokkal megpakolt tálcát tartott , melyet még én készítettem elő az esti sütögetéshez.

-Adam mozogj már ! - hallatszott egy lány hang a háta mögül, mire a fiú megforgatta a szemeit.

Mosolyogva figyeltem , ahogy Adam elindult a terasz vége felé , majd közvetlen mögötte Violet is kilépett az ajtón. Mosolyogva nézett felénk , majd kezében a salátás tállal Adamhez sietett. Katelyn felpattant a helyéről, majd gonosz mosollyal az arcán iramodott bátyja felé . Odaérve rávetette magát , ami elég váratlanul érte a fiút. Violet bosszúsan kapta ki Adam kezéből a tálat , mielőtt még az a földön kötött volna ki. Satcyvel nevetve figyeltük, ahogy Adam ide-oda forogva próbálja lerázni magáról Katelynt , minduntalan sikertelenül.
Felálltam a kanapéról , majd megigazítva hajamat beléptem a lakásba. A konyhában Petert pillantottam meg, amint nagy koncentrálás közepette szeleteli a kenyeret. Hangosan lépkedtem , nehogy megijedjen , és elvágja az ujját. A fiú egy percre felnézett,  leellenőrizte ki is lépett a táraságába, majd egy gyermeki mosoly kíséretében tovább szeletelte a kenyeret. A hűtőhöz léptem, és kihalásztam pár üdítőt , melyeket a pultra helyeztem. Közben Peter végre befejezte nagy munkáját, és a kenyérszeleteket egy kosárba helyezte.

-Ezeket is vidd ki - mutattam az üdítőkre, mire Peter felhúzta a szemöldökét.

-Te nem tudod ? - mosolyodott el gúnyosan - Mi a varázsszó ?

-Kérlek ? - ráncoltam össze a homlokom .

-Folytasd - támaszkodott neki a pultnak.

-Kérlek szépen , drága egyetlen Peter, vidd ki az üdítőket is ! - sóhajtottam, mire diadalittas mosoly terült el arcán.

-Rendben, lehet róla szó ... - lökte el magát a pulttól, majd felkapta az üdítőket , és elindult a terasz felé.

Lehetetlen arccal bámultam utána , majd mosolyogva nekitámaszkodtam az asztalnak. Hirtelen két kéz ragadott meg hátulról, és emelt a levegőbe, mire ijedtemben felsikítottam.  Hangos nevetés töltötte be a konyhát , majd végre újra talajhoz ért a lábam.

-Luke ! - fordultam meg, mire a szőke fiú arcán mosoly terült el - Rosszabb vagy , mint egy óvodás !

-Én is nagyon bírlak ! - röhögött , mire halványan elmosolyodtam.


-Ezt jó tudni - bólintottam , majd a fiú kezébe nyomtam a tányérokat - Akkor már ki is viheted .

-Segítettél te ma valamit ? - indult meg a terasz felé, mire én is követtem.

-Ha én nem vagyok , még sehol sem lenne a kaja - lökdöstem ki az ajtón.

Luke megrázta a fejét , majd gyorsított léptein. Ahogy leértem a lépcsőn , talpam a langyos homokba süppedt , mely kicsit felmelegítette hideg lábam. Megfogtam a legközelebbi nyugágyat , és Violet mellé hurcoltam, aki csukott szemmel élvezte a nap utolsó sugarait. Mikor megérezte, hogy nincs egyedül , hunyorogva felém fordult, mire lemosolyodtam. Lehuppantam a székembe , majd hátam a támlának döntve kezem szemeim elé emeltem, eltakarva a még így is vakító napot.

-Mióta ismered Petert ? - kérdezte hirtelen Violet.

Felém emelte tekintetét, és fürkészve várta válaszom. Szőke tincsein megcsillantak a nap sugarai , mosolygós arcáról kíváncsiság sugárzott.

-Lassan egy éve - mosolyodtam el, és akaratom ellenére pillantottam a sütögető fiú felé.

-Úgy láttam nagyon jóban vagytok !- hangsúlyozta ki a nagyon szót, mire értetlenül néztem rá.

-Jah...- nevettem fel kínosan - Nem , mi csak jó barátok vagyunk , nekem van barátom .

-Bocsánat, nemtudtam - nevetett saját magán - Csak annyira jól kijöttetek...

-Igen - bólintottam.

-És... - csillantak fel szemei , majd feljebb tornászta magát- A barátoddal mióta vagytok együtt ?

-Szilveszter óta... - pirultam el, ezért inkább visszafordítottam a fejem.

-Dúl a szerelem - huppant le a mellettem lévő kerti székbe Katelyn.

Halkan felnevettem , majd a lányra néztem, akinek közben megszáradt a haja. Tekintetem a fiúkra emeltem, akik épp a hús megfordításával bajlódtak. Stacy már a fejét fogva próbálta kiszedni Adam kezéből a forgatót , ám a fiú nem hagyta magát. Peter lazán huppant le a sütő melletti székre , majd belekortyolt a kólájába , míg Josh megpróbálta megmenteni a kissé elégetett húst.

-Asszem , így nem lesz egyhamar vacsora - sóhajtott Katelyn, majd felállt, és Stacy segítségére sietett.

Violet halkan felnevetett, majd visszadőlt az ágyra , és kényelembe helyezte magát. Kezeimet a karfán pihentettem , miközben mosolyogva figyeltem , ahogy a többiek az étellel bajlódnak. Kissé szomorú lettem, mikor tudatosult bennem, hogy holnap már mennünk kell haza, mivel vége a szünetnek ,pedig  nagyon jól éreztem magam. Az elmúlt 3 napban mindenkivel összebarátkoztam , és nemtudom mikor lesz újra alkalmunk így összejönni, mivel mindannyian készülünk az érettségire. Az egyetlen dolog, mely újra mosolyt csalt az arcomra , az Harry volt, mivel hazalátogat. De addig is kiélvezem azt a pár napot, melyet még itt tölthetek.

-Hol a saláta ? - állt meg Violet előtt Luke, mire a lány kinyitotta a szemeit.

-Az asztalon - mutatott az említett tárgy felé .

Luke zavarodottan fordult meg , mire felhúztam a szemöldököm.

-Kiszúrja a szemed, és nem veszed észre ! - morgott Violet .

Luke nem szólt semmit , de érezhető volt a feszültség köztük. Végül a fiú elindult az asztal felé , mire Violet nagyot sóhajtott. Leplezett fájdalommal nézett a fiú után , aki nevetve passzolta oda Adamnek a tálat.  Furcsállva tornáztam magam ülő helyzetbe , egyenesen a lány szemébe néztem.

-Hé, jól vagy ? - kérdeztem aggódva, látva a keserűséget a szemében.

-Persze , csak...csak annyira nehéz - néz rám félve.

-Mi történt ? - kérdezem halkan.

-Tudod, mi együtt voltunk egy ideig, de Luke megcsalt - nyelt nagyot - Nem olyan rég történt, és nem is voltunk sokat együtt.

-Sajnálom... - simítottam végig a karján, mire elmosolyodott.

-Nem kell, jól vagyok - nézett a hússal szenvedő fiúra, majd vissza rám - Majd találok valakit, aki megbecsül.

-Biztos vagyok benne - mosolyogtam.

Kezemet lassan leemeltem karjáról, majd az ölembe ejtettem. Stacy huppant le mellém az ágyra , látszott rajta, hogy nagyon megszenvedett a fiúkkal. Halkan felnevettem , majd feljebb csúsztam, hogy barátnőm is elférjen. A nap sugarai lassan eltűntek az égről, és ezzel egyidőben a levegő is kezdett lehűlni. Mindannyian letelepedtünk a tűz köré , ahol még mindig sültek a húsok, ám mostmár Katelyn irányítása alatt. Lassacskán mindeki lenyugodott , a húsok is elkészűltek, így nekiláthattunk a késői vacsorának. Nevetve hallgattam a fiúk hülyüléseit, melyek sokszor értelmetlen vitákba fulladtak, melynek az lett a vége , hogy Peter gazdagodott egy paradicsommal az arcán. 
Nevetve néztem végig a társaságon , tekintetem találkozott Adaméval , mire ő is elmosolyodott. Arcán a tűz árnyai játszottak , miközben harapott mégegyet a kenyerébe. Azt hiszem erre a pár napra örök életemben emlékezni fogok ...