37.~Boldognak lenni ?~

Sírásom felerősödött, ajkaimat kezdtem véresre harapni .Louis nevemet ismételgetette kétségbeesve , de nem válaszoltam. Hangosan zokogva vertem öklöm a padlóba, azt remélve, akkor elmúlik a fájdalom. A szobát kétségbeesett sírásom töltötte be , a gondolatok végigcikáztak agyamon. Csak arra tudtam gondolni, hogy Harrynek baja esett, kórházban van, talán épp az életéért küzd. Erre még hangosabban kiálltottam fel , a levegőt kapkodva csitítottam magam, sikertelenül. Szívem kihagyott egy ütemet, és azt kívántam bárcsak megállna. Csak egy percre , hogy átgondolhassam mit rontottam ennyire el , hogy most ide jutottam. Egy okot, hogy tudjam, mért történik ez velem...hogy tudjam mit kell rendbe hoznom. A távolból halk sikítás kúszott fülembe, hangos, fülsértő, mégis szívszaggató. Messziről érkezett és egyre közeledett, próbáltam felfogni kitől jött , kerestem tulajdonosát. Aztán megláttam saját személyemben. Fokozatosan tértem vissza a valóságba, rádöbbenve : én ordítok.
Hangos dörömbölés hallatszott az ajtó felől, ám nem törődtem vele. Nem érdekelt ki az, csakis Harry járt az eszemben. Bőröm égett a sírástól , mintha minden egyes könnycsepp véres csíkot húzott volna arcomon. Tudtam, hogy szemeim pirosak, hogy arcom felpüffedt , azt is , hogy hajam csapzott. Belül mintha a démonok szaggattak volna. Minden egyes kis sebet újra felszakítottak, nagyobb sebeket ejtettek. Szívem szilánkosra törték . A dörömbölés nem halkult el, sőt egyre csak felerősödött, valaki mintha nevem kiabálta volna, mégsem tudtam beazonosítani a hang tulajdonosát. Sírásom egy kicsit csillapodott, megtudtam kapaszkodni az asztal lábában. A telefon ott hevert mellettem , Louis neve villogott folyamatosan a képernyőn, ám képtelen voltam felvenni. Kezeim nem mozdultak, makacsul lógtak ölemben, miközben újabb roham kerített hatalmába. Homályosan láttam , szemüvegem a földön hevert .
A dörömbölés hirtelen megszűnt, azt hittem az illető feladta, ám nagyot tévedtem. Nemhogy feladta, még elszántabb lett, így történt, hogy pár perc múlva az ajtó óriási csattanás kíséretében kicsapódott mire ijedtemben zokogva felsikítottam.

-Mi a szarért nem tudtad kinyitni azt a büdös ajtót ?! - ordított rám egy ismerős hang.

Ijedten húztam össze magam , féltem, hogy a fiú megint üvölteni fog kiszámíthatatlan állapotában, ám ehelyett felrántott a földről és a karjába zárt. Könnyeim újra utat törtek , szorosan bújtam hozzá , miközben hajam simogatva próbált csitítani.

-Sajnálom... - suttogta.

-Mit...mit keresel itt ? - kérdeztem , ám még én is meghökkentem cérnavékony hangomon.

-Aggódtam, hogy mi történt, mivel nem válaszoltál - tolt el magától Louis .

-Sajnálom..nem..nem tudtam - találtam meg hangom, ám még így is alig voltam érthető.

Louis megrázta a fejét , majd lehajolt, és felvette telefonom meg szemüvegem. Mindkettőt a kezembe nyomta, majd húzni kezdett a bejárat felé. Amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam csizmám , majd elvettem kezéből kabátom. Nem érdekelt, hogy egy szál pólóban vagyok, mely ráadásul 5 számmal nagyobb , és az sem, hogy jelen esetben az ajtó sem zárható be rendesen. Szemüvegem az orromra nyomtam, majd sietősen próbáltam tartani Louisval a tempót. Szinte bevágódtam a hátsó ülésre, Eleanor azonnal aggódva ölelt magához. Louis beindította a motort, majd kikanyarodott az útra. Nem tartottam biztonságosnak, hogy ilyen állapotban vezessen, de én talán még rosszabbul voltam. Így csendben meredtem magam elé egész úton . Egyikünk sem szólalt meg , én még talán tartottam is attól, hogy nem találom meg a hangom, vagy Louis ordibálni kezd, mert nem tud mit tenni. Eleanor csendben szipogott mellettem , fejét az ablaküvegnek döntve nézte az elsuhanó tájat. Talán rájött, hogy egy másodperc töredéke alatt ellehet veszíteni valakit. Bő 2 óra múlva érkeztünk meg Holmes Chapel kórháza elé, ahol rajongók és újságírók százai nyomorogtak. Undorodva néztem végig az embereken, nem tudtam felfogni, hogy képesek ilyen helyzetben is idejönni, hátha megpillantják kedvencüket, vagy éppen várják a keserves családtagokat, hogy belőlük szerkesztsék  a címlapsztorit.
Louis azonnal kipattant , ahogyan El sem tétlenkedett, csak én maradtam egy helyben. Féltem kiszállni, mert tudtam, hogy nem fogom tudni feldolgozni, ami rám vár. Magamat hibáztattam, miközben valószínűleg semmi közöm a balesethez , mégis úgy éreztem  én vagyok a hibás. Hogy mért ? Mert a legnehezebb pillanatban taszítottam el magamtól. Beismerte , hogy szeret, hogy tévedett és hogy védkezett. És én eltaszítottam magamtól, mert nem tudtam elhinni , hogy tényleg szeretne. Túlságosan fájt még, nem akartam mégegyszer csalódni.

-Lauren mi lesz már ? - nyitotta ki az ajtómat Louis.

-Nem megy - suttogtam.

-Könyörgöm ne csináld ezt ! Gyere , kérlek ! - nyújtotta a kezét, mire nagynehezen kiszálltam a kocsiból.

Az őrök utat törtek nekünk a sok újságíró és rajongó közt, akiknek még volt kép a bőrükön autogrammot kérni. Elszörnyedve néztem vissza az ember sokaságra, akik 'Jobbulást Harry' táblákkal próbáltak beljebb jutni. Kamerák villogtak, szinte percenként dugtak egy mikrofont az orrom alá, melyet durván eltoltam. Nehezen jutottunk be a kórházba, ahol végre megszűnt a hangzavar. Louis és El a pulthoz siettek, hogy kiderítsék hol van Harry. Míg ők türelmesen várták , hogy a néni ,aki előttünk volt felfogja hol van a fia, addig én körbenéztem a nagy csarnokon. Kevesen voltak ilyenkor itt , hiszen hajnali 3 volt, de így is megdöbbentett a sok keserves, kétségbeesett, vagy bizakodó arc. Egy ikerpár borult sírva egymás nyakába , az anyjuk keserűen próbálta csitítani őket. Két kislány ücsörgött szüleik karjában, ők még nem tudták mi folyik körülöttük, csak megérezték szüleik hangulatán a rosszat , ezáltal ők is csendben meredtek maguk elé. Elnek sikerült végre sorra jutnia, így nemsokára már a lépcsőn loholtunk felfelé. Eszünkbe sem jutott a liftet használni, sokkal gyorsabb megoldásnak véltük a lépcsőt.
Mikor felértünk rögtön megpillantottam a többieket, akik egymást vigasztalva álldogáltak egy ajtó előtt. Futva indultam meg anyuék felé, akik kisírt szemmel zártak karjukba. Szemeimből újra potyogni kezdtek a könnyek, ahogy szorosan bújtam Des ölelő karjaiba. Anne és Gemma egymást ölelve ácsorgott mellettünk , nem akartam megzavarni beszélgetésüket, ezért csak fájdalmasan intettem egyet. A fiúk is itt voltak már , kicsit távolabb álldogáltak, nem sírtak, inkább csak tehetetlenül vártak. Az, hogy ilyen hamar ideértek Londonból is bizonyítja , mennyire szeretik egymást. Csendben lépkedtem hozzájuk, megálltam Niall mellett, majd tekintetem a földre szegeztem. Vacogva húztam összébb magamon a kabátom, talán meggondolatlanság volt egy szál pólóban és fehérneműben eljönni otthonról október közepén. Lassan Niallnak is feltűnt , hogy fogaim hangosan koccannak össze , lehámozta magáról pulóverét , majd vállamra terítette. Hálásan emeltem rá tekintetem, mire csak bólintott, majd figyelmét újra cipői orrának szentelte. Tekintetem találkozott Zaynéval, aki Perriet szorongatva meredt maga elé. Szeméből tehetetlen fájdalom sugárzott, úgy, mint enyémből. Louis feszülten kezdett járkálni a folyosón, szememmel követtem lépteit. Néha megtorpant, kezeit tarkóján összefonva az égre emelte tekintetét. Láttam a dühöt az arcán, ahogy tehetetlenül rúgott bele a falba, majd fájdalmában felszisszent. Eleanor volt az egyetlen támpontja, a lány erőtlenül próbálta belé önteni a lelket, úgy tűnt , most neki kell erősnek látszódnia, mert különben Louis is összetörne.
Nyílt az ajtó, mire mindenki felkapta a fejét. Az orvos fájdalmas arccal nézett ránk , és ekkor már tudtam, hogy nem fog jó hírt közölni. Tüdőm összeszorult, úgy éreztem menten megfulladok. Menekülni akartam , futni, mert nem tudtam szembenézni az újabb és újabb fájdalommal.
Súlyosan megsérült !
Az állapota már stabil, de nem számíthatunk sok jóra.
Az intenzív osztályon van. De nem ébredt fel.
Komába esett.
Éreztem  , ahogy a forró könnyek csíkot húznak arcomon, hogy a fájdalom elviselhetetlenné fokozódik. Anya sírva borult Des nyakába, akin látszott, hogy nagyon nehezn tud csak erős maradni. Anne kétségbeesetten kérdezgette az orvost, de nem tudott meg sokkal többet. Gemma arcát kezeibe temetve ült a földön , válla rázkódott a sírástól. A fiúkon megdöbbenés látszott . Az a fajta, amikor az ember azt hiszi, csak egy rossz rémálomba csöppent bele, és mindjárt véget ér. Az egyetlen baj az, hogy itt senki sem fog felébredni , Harry sem.
Úgy éreztem a kórház falai egyre csak szűkülnek , és én is összébb megyek. Nem bírtam tovább...Sírva indultam futásnak, nem néztem hátra , csakis az érdekelt, hogy minél messzebb legyek. Gyorsan robogtam le a lépcsőn, ám lent a rajongók még mindig ostromolták a kórházat...elképzelhetetlen volt, hogy kimenjek levegőzni. Fejem oldalra kaptam , majd elindultam az egyik folyosón. Egy üres padon letelepedtem, arcom kezeimbe temettem. Azt hittem, ha végre egyedül leszek újra kieresztetem az érzéseimet, azt hittem újra az ön hibáztatásba merülök..de mégsem történt semmi. Szemeim szárazak maradtak, ám égtek a sok könnytől. Arcom piros volt és forró , szívembe a már jól ismert üresség költözött. Szinte erőszakosan erőltettem, hogy gondolkodjak, hogy érezzem a fájdalmat, mert ez az állapot még annál is rosszabb volt.

-Gondoltam, hogy eljössz - szólított meg valaki, mire nagy nehezen felé kaptam a fejem - Én is nehezen maradtam volna.

Csendesen figyeltem Niall nyúzott és sápadt arcát , a mindig vidám és hangos fiú, most megtörten, suttogva ejtette ki a szavakat.

-Leülhetek ? - mutatott a mellettem lévő fehér székre, mire aprót bólintottam.

A fiú letelepedett mellém , karjaival térdére támaszkodott. Nem nézett rám, inkább lehajtotta a fejét, és a földet kezdte vizslatni. Csendben ültünk egymás mellett , mindketten belemerültünk gondolatainkba.

-Nagyon szeret téged ... - szólalt meg végül halkan, mire felkaptam a fejem.

Két könnycsepp szántotta végig az arcom ajkaimat beharapva akadályoztam meg, hogy újra zokogásban törjek ki. Niall is felém fordult, majd egy halovány mosolyt erőltetett magára, ami hamar le is fagyott arcáról.

-Az én hibám - suttogtam megtörten.

-Mért lenne a te hibád ? Baleset volt - szólalt meg kicsit határozottabban.

-Az én hibám érted ?! - csattantam fel, ám hamar meg is bántam . Bűnbánóan hajtottam le a fejem, majd halkan folytattam - Eltaszítottam magamtól, mikor a legnagyobb szüksége volt arra, hogy szeressem...

Niall pár percig csendesen meredt rám , majd elgondolkodva fordította el a tekintetét. Újra csend telepedett ránk, ám éreztem, hogy Niall mondani akar valamit, csak lehet nem tudja hogy, vagy nem meri.

-Tudod még semmit sem késő rendbe hozni - szólalt meg váratlanul.

Fájdalmasan fordítottam el a tekintetem...hisz nekem ott van Peter. Nem tehetem meg ezt vele, túl sokat tett értem.

-Nekem ott van Peter... - suttogtam olyan halkan, hogy talán még én sem hallottam, Niall mégis.

-Talán ideje lenne eldöntened kit szeretsz, és végre boldognak lenned - fordult felém ,majd kedvesen folytatta - Mert még nem zártad le Harryt...

Elfordítottam a tekintetem, nehezen fogadtam el az igazat...mert fájt. Pedig igaza volt , nem zártam le, és talán nem is fogom tudni soha.Azt hittem szeretem Petert...görcsösen akartam szeretni, érezni. Talán túlságosan is magamba beszéltem, hogy boldog vagyok, hogy új életet kezdtem. Azt néztem mi jó nekem, nem akartam megbántani Petert.  És amíg ezt hittem elfelejtettem a legfontosabbat...boldognak lenni !

-Ha az olyan egyszerű lenne - nevettem fel kínosan, majd szomorúan fordultam a fiú felé.

-Talán egyszerűbb, mint hinnéd - simított végig karomon.

Összébb húztam magamon a pulcsit, majd előregörnyedve megtöröltem nedves arcom. Nem érdekelt, hogy nem vagyok kisminkelve, hogy arcom sápadt és kipirosodott. Az sem, hogy valószínűleg inkább hasonlítok egy élő halottra, mint egy 19 éves lányra. Ilyen helyzetben senki sem lehet tökéletes. Mégis, mintha valami erő uralkodott volna el rajtam, mely kényszerített , hogy erős legyek. Hogy felálljak , és végre szembenézzek a tényekkel. Túl sokszor futottam el, azt remélve, hogy akkor jobb lesz. És a legtöbbször ez tett tönkre mindent, hogy túlságosan gyáva voltam bárkit is végighallgatni, mert túlságosan is fájt hallani az igazat.De mi van, ha nem ébred fel ? Ha mégsem hallgat végig, ahogy azt én tettem vele ? Pont ettől tartottam mindig...hogy valakit mégegyszer elvesztek.

-Rendbe fog jönni - nézett rám bíztatóan Niall, mintha csak olvasott volna gondolataimban.

-Tudom - sóhajtottam.

-Ideje lenne visszamennünk - állt fel, majd felém nyújtotta kezét.

Kezem övéibe helyeztem, majd csendben elindultunk. Az előcsarnokba érve , ahogy a rajongók megpillantották Niallt óriási ujjongásba törtek ki. Láttam, ahogy nyakán kidudorodnak az erek, karja megfeszült...talán először volt ideges a rajongókra. Idegesen fordultam a tömeg felé, kamerák kattogtak, fények villantak , rajongók nyomódtak az üvegnek. Niall gyorsan húzott a lépcső felé, majd futva elindultunk felfelé. A lépcsőfordulóban azonban megtorpantam, mire a szőkeség értetlenül fordult vissza.

-Köszönöm - szólaltam meg halkan.

Niall halványan elmosolyodott, majd intett egyet fejével, miszerint inkább siessünk. Kezét felém nyújtva várt rám, majd mikor beértem sietősen indultunk meg , vissza a rideg valóságba...


Megveregettem a párnát, majd kibújtam a mamuszból, és befeküdtem a puha ágyba. Ha Harry állapota javul nem sokára már be lehet menni hozzá, addig is a fiúk menedzsere kivett pár napra egy hotel szobát a srácoknak. Elég nehéz volt megközelíteniük az épületet, mert a rajongók oda is követték őket. Mivel haza nem tudnánk amúgy sem menni, és szerintem anyuéknak eszébe sem jutott, hogy elhadjuk Holmes Chapelt, Gemmáéknál maradtunk. Így történhetett, hogy Harry szobájában vagyok, az ő ágyában , és az ő ruháiban. Úgy éreztem, mintha itt lenne velem, illata átjárta testem.
Fáradtan öleltem át takaróját, szemeimet két könnycsepp hagyta el. Lefolytak államon, majd a takaróra csöppentek . Megtöröltem arcom, nem akarta, sírni.
Peternek már küldtem üzenetet, miszerint nem fog otthon találni, és hogy ne is jöjjön most ide. Nem hívtam fel, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna neki megmondani, hogy idő kell, míg átgondolom. És ezt talán legbelül ő is sejtette.
Halk kopogás ütötte meg fülem, mire felültem az ágyon. Gemma dugta be fejét az ajtón, arca fáradt volt és sápadt, mégis halovány mosolyt erőltetett magára.

-Szia -köszöntem halkan

A lány beljebb lépett becsukta maga után az ajtót. Letelepedett az ágy szélére, majd végignézett a szobán. Lábaimat felhúztam, majd átkaroltam. Államat térdeimen pihentetve néztem a lány keserves arcát.

-Te nem is tudod igaz ? - nézett rám, majd halkan, szinte szenvedve folytatta - Leutazott pár napra hozzánk. Épp haza indult , feldúlt volt, és olyankor kiszámíthatatlan. Éreztem, hogy baj lesz, de nem akartam mondani, mert csak idegesebb lett volna. Most már bánom, hogy nem szóltam, talán maradt volna, és nem este indul haza . A szemtanuk szerint a lámpa pont akkor váltott, mikor átment a kereszteződésen ..a kamion túl gyorsan jött, nem tudott már megállni...

Hangja elcsuklott , arcát kezeibe temetve halk zokogásba tört ki. Szemeim megteltek könnyekkel, és nem is bírtam őket visszatartani. Közelebb csúsztam hozzá , óvatosan simítottam meg hátát. Küszködtem a sírással , ám erősnek akartam látszani, így nem hagytam magam. A könnyek észrevétlenül , csendesen folytak végig arcomon , ám légzésem gyorsabb volt a kelleténél.Halkan kapkodtam a levegőt , hirtelen már nem is tűnt  olyan jó ötletnek, hogy itt vagyok. Úgy éreztem a falak folyamatosan összemennek, üldöztek az emlékek, beszőtték elmém...
Gemma hangja fokozatosan hozott vissza a valóságba , ám pár percig nem fogtam fel mit mond, vagy csak nem akartam elhinni. Dermedten meredtem magam elé, és ekkor valami végleg eltörött bennem. Keservesen ordítottam fel , majd összegörnyedve sírásban törtem ki. Úgy éreztem nem kapok levegőt, hogy menten megfulladok...örültem is volna neki, legalább nem kellene elviselnem ezt a fájdalmat.

-Hozzád indult...

36.~Szilánkosra tőrve~

    
                                                                  ~Harry szemszöge~

Idegesen löktem be az ajtót , majd beléptem a nagy lakásba. Az ajtót hangosan csaptam be , majd fáradtan dőltem neki. Elegem volt a fotósokból, a paparazzikból, és a menedzser folytonos kioktatásából. Utáltam látni, hogy körülöttem mindenki boldog, csakis én tudtam elcseszni ennyire az életem. Lerúgtam magamról bakancsom, majd dzsekim felakasztottam a fogasra, és a konyhába indultam. Szinte feltéptem a szekrény ajtaját , majd az ott sorakozó erős szeszes italokból kiválasztottam egyet. Eredetileg buliba vettem őket, nem magamnak szántam az összeset, ám most mégis ehhez folyamodtam.
Az ital marta a torkom, amint pár húzásra kiürítettem tartalmát, de az utána következett jó érzés felbecsülhetetlen volt. Elvonszoltam magam a nappaliba , majd fáradtan rogytam le a kanapéra.Az üveget a földre tettem, majd elterültem az ágyon. Mindig is utáltam ezt a kanapét, kényelmetlennek találtam , ám most mégis boldogsággal töltött el , hogy szenvedek, így legalább némileg összhangba került a külső és belső fájdalmam. Megszoktam már, hogy a gondolataim szinte felemésztenek, ide oda cikáznak , elvonják figyelmem ...hozzászoktam már a szenvedéshez , most mégis egyetlen gondolat sem furakodott elmémbe. Üveges tekintettem vizslattam a plafont, bármennyire is akartam emlékezni , kiutat keresni a labirintusból , ne ment. Szívembe tátongó üresség költözött , csak árnya voltam önmagamnak. A felhők gyűltek és gyűltek fejem fölé , mindenáron okot akartam találni.
Hazudnék, ha azt mondanám voltam már ilyen helyzetben, mert nem ! Soha nem történt velem még ilyesmi , még sosem szerettem valakit ilyen tisztelettel, ilyen mélyen. Lelkem legmélyén mindig is tartottam tőle, hogy egyszer elveszítek valakit. Féltem dührohamot kapnék. Féltem egyszerűen a fájdalmat képtelen lennék feldolgozni.Féltem szeretni, féltem, hogy elrontok valamit, és most pont ezt tettem. A legnagyobb hibát vétettem, beteljesítve félelmem. De az az igazság , minnél jobban szenvedek, annál jobban próbálom ezt takargatni. Belül dühöngök, ordítok, török zúzok, ám kívül  kifejezéstelen arcnál többet nem mutatok. Nem szabad, nem szabad senkinek sem megtudnom min megyek keresztül, hisz senki sem értheti .
Az üveg után nyúltam, ülőhelyzetbe tornázva magam. Az ital számhoz ért, én pedig megkönnyebülten hajtottam le tartalmát. Megtöröltem szám, majd hátradőltem , az üveget markolva bámultam magam elé. Fülemben hirtelen visszacsengett Zayn szava, miszerint Lauren boldog, tovább lépett , új életet kezdett nélkülem. A méreg elárasztotta testem, karom akaratom ellenére lendült meg. Az üveg hangos csattanás közepette ütközött neki a parkettának, millió darabra törött, a benne maradt ital ragacsosan tapasztotta a szilánkokat a földhöz. Döbbenten meredtem az összetört darabokra , a kínzó fájdalom újra belém hasított. Elterültem az ágyon , majd lehunytam szemeimet. Kényszeríteni akartam magam, hogy aludjak, hátha ott végre boldog lehetek , ám valaki ezt is megtagadta tőlem. A kulcsok hangosan zörögtek, az ajtó zárja kattant. Értetlenül kaptam fel a fejem, magamban átkoztam magam, hogy kulcsot adtam a családomnak. Egy szőke lány lépett be mosolyogva az ajtón , ám amint észrevett a mosoly az arcára fagyott.

-Harry ? - lépett be a nappali , arca elszörnyedt - Mégis mi a jó istent csinálsz ?

-Aludni próbáltam - morogtam .

Gemma döbbenten meredt rám , majd arca dühössé változott. Mérgesen indult meg felém , ám még mielőtt bármit is cselekedhettem volna egy nagy pofon csattant az arcomon. Ijedten kaptam a fájó ponthoz , miközben nővéremre emeltem tekintetem. Szemeim szikrákat szórtak.

-Ezt mi a fenéért kaptam ?! - mordultam rá idegesen.

-Megérdemelted ! - oktatott ki , ám arca megenyhült .

Dühösen masszíroztam meg arcom, majd inkább újra hátradőltem , karom a karfán pihentettem. Gemma nem szólt semmit, csak körülnézett a kicsit sem tiszta szobán. A ruháim szanaszét hevertek , a kis asztalon üvegek , és chipses zacskók hevertek. Talán úgy 1 hónapja ha takarítottam, amit Gemma is észrevett.

-Mi történt itt ? - nézett rám szenvedve.

-Inkább talán mi nem - motyogtam halkan, majd nem túl kedvesen a lényegre tértem- Mért jöttél ?

-Gondoltam meglátogatlak - nézett a szemembe - És milyen jól tettem...

Pár percig magamon éreztem tekintetét , majd inkább elfordította fejét. Mégegyszer végignézett a szobán, majd ajkait nagy sóhaj hagyta el. Kezével hajához nyúlt, majd szőke loboncát kontyba kötötte. Megragadta a kezem, majd felrántott a kanapéról.

-Mit csinálsz ? - kérdeztem értetlenül.

-Szépen lezuhanyzol , rendbe szeded magad , aztán holnap meglátom mit tehetek - parancsolt rám.

-Nincs szükségem segítségre - rántottam ki karom szorításából.

-De van ! - emelte fel a hangját - Pár napra tedd félre a büszkeséged, és hagyd, hogy segítsek, mert szükséged van rám .

Mérgesen meredtem zöld szemeibe, melyekből elszántság sugárzott. Ajkaim halk sóhaj hagyta el , megadóan bólintottam. Tényleg szükségem volt valakire, aki végre az arcomba vágja, mekkora egy barom vagyok , és Gemma ezt pontosan tudta. Haloványan mosolyogtam rá, majd elindultam az emeletre. Koszos ruháimtól hamar megszabadultam , majd beálltam a zuhany alá. A forró víz jólesően cirógatta bőröm , szükségem volt már egy kis nyugalomra. A sampont a hajamba masszíroztam, majd le is öblítettem, ezzel késznek nyilvánítva magam. Törölközővel a derekamon léptem ki a fürdőből, majd átsiettem a szobámba. Magamra kaptam szürke melegítőm, és egy fekete pólót, majd gyorsan megszárítottam hajam.
Komótosan battyogtam le a lépcsőn, Gemmát a konyhában találtam , épp egy szendvicset készített, remélhetőleg nekem, mert már tényleg nagyon éhes voltam.

-Na , kész vagy ? - fordította tekintetét felém, majd elégedetten bólintott egyet - Helyes.

-Kinek lesz ? - böktem a szendvics felé, mire gonoszul elmosolyodott.

-Nekem, és végigfogod nézni ahogy jó ízűen elfalatozom, miközben te majd meg pukkansz az irigységtől - nyújtotta felém a tányért, mire hálásan mosolyogtam rá.

-Köszönöm - ültem le az asztalhoz, majd neki láttam vacsorám elfogyasztásának.

Az alkohol már távozott szervezetemből, szerencsére hozzá voltam szokva, így nem ártott meg ennyi. Fejem kezdett kitisztulni, melyet Gemma boldogan vett tudomásul. A lány törökülésben ücsörgött a mellettem lévő széken, miközben jóízűen kortyolgatott bele teájába.

-Feltakarítom az üveget - sóhajtottam, és indultam volna a nappaliba, de hangja megállított.

-Már megtettem - közölte semleges hangnemben.

Halovány mosollyal az arcomon ültem vissza helyemre, majd Gemmát kezdtem figyelni. Jóízűen kortyolgatta gőzölgő teáját , majd miután mindet megitta a bögrét a mosogatóba helyezte. Láttam, ahogy tekintete az órára siklik, majd kissé megdöbben.

-Mikor elindultam még csak 8 volt- motyogta, majd felém fordult- Szerintem feküdjünk le, holnap hosszú napunk lesz .

-Meddig maradsz ? - álltam fel , majd oldalán elindultam az emeletre.

-Tőled függ szupersztár - bökött oldalba - Ha továbbra is élőhalottként akarod élni napjaidat halálodig, akkor úgy érzem maradnom kell egy ideig.

Halkan nevettem fel , majd megálltam a szobám előtt. Gemma is megtorpant, látva, hogy szeretnék valamit mondani. Türelmesen várta , hogy végre kibökjem, amit szeretnék, ám elég nehezemre esett.

-Csak annyi...hogy... - túrtam bele hajamba, utáltam beismerni, ha igaza van- Köszönöm na !

Gemma arcán mosoly terült el , nem mondta , hogy 'Nincs mit' vagy 'Brámikor' csak fejével intett egyet, majd elindult az egyik vendégszoba felé. És ez így volt tökéletes , mert nem azért tette, hogy megköszönjem, hanem , mert szeret, még ha néha még azt is letagadná, hogy ismer.


Idegesen dobolva a kormányon vártam, hogy végre váltson a lámpa, de úgy tűnt még ez is ellenem van. Haza akartam már érni, eldőlni az ágyamon, és a magányba merülni, elegem volt már mindenből. Abból , hogy a menedzser nem bírja felfogni, hogy kioktatásommal nem ér el többet, csak a dühöm növeli , abból , hogy mindenki elvárja, hogy tökéletesen teljesítsek, pedig tudják, hogy ha valamikor, akkor most nem vagyok a toppon. Az egyetlen akik mellettem vannak, azok a srácok , bár néha már ők sem bírják a dühkitöréseimet és Gemma , aki még tegnapi gorombaságom ellenére sem haragszik rám.
Megkönnyebülten parkoltam le a ház előtt, majd kiszálltam a kocsiból, és elindultam a kapuhoz. Hangosan léptem be a házba , első dolgom az volt, hogy lehámoztam magamról bőrdzsekim, majd lerúgtam bakancsom. A nappaliból a tv halk moraja hallatszott ki, melyből arra következtettem , hogy nővérem a helyiségben tartózkodik. Épp a konyhába indultam volna, mikor meghallottam nevem, ám nem Gemma szólt hozzám. Értetlenül siettem a nappaliba, ahol dühödt arcommal találtam szembe magam, mely a tv-ből nézett vissza rám. Gemma idegesen kapcsolt tovább, mikor észrevette, hogy figyelem.

-Utálom az ilyen szennyeket... - kezdett bele , ám félbeszakítottam.

-Nem érdekel mit mondanak, gondoljanak azt amit akarnak - meredtem a képernyőre, ahol közben egy kiscica vette át helyem.

-Értem - válaszolt halkan, majd a kisasztalra bökött - Csináltam forrócsokit.

-Mihez kezdenék nélküled ? -sóhajtottam hálásan, majd letelepedtem mellé a kanapéra.

-Nem hinném, hogy még életben lennél - mosolyodott el.

Jólesően kortyoltam bele a már kissé kihűlt italba , majd hamar ki is ürítettem a bögre tartalmát. Hátradőltem a kanapén , majd figyelmesen próbáltam megérteni a filmet, mely úgy 1 órája kezdődött, Gemma mégis ragaszkodott hozzá, hogy legalább a végét megnézzük. Karommal átöleltem vállát, mire mosolyodva közelebb csúszott hozzám. Fejét vállamnak döntötte, majd így figyelte tovább a filmet.

-Tudod, néha szívesen fojtanálak bele egy kanál vízbe - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam - De nem tudom mihez kezdenék, ha elveszítenélek.

-Remélem azért örömtáncot nem járnál - mosolyodtam, mire finoman megbökött - Jól van, szeretlek !

-Én is szeretlek - bújt hozzám még jobban, mire mosolyogva belepusziltam hajába.

                                                                   ~Lauren szemszöge~

Fáradtan rúgtam be lábammal a lakás ajtaját, majd idétlenül vissza is rúgtam. Tettem egy lépést befelé, ám az egyik könyv kicsúszott kezeim közül, mire megpróbáltam elkapni, ezzel elérve, hogy minden kihulljon kezemből. Magamban szitkozódva hajoltam le , majd felszedtem a könyveket, melyeket az asztalra helyeztem. Lehámoztam magamról bőrdzsekim , majd miután megszabadultam kis csizmámtól elindultam a konyhába. Kint már sötét volt , így megkerestem a kapcsolót és feloltottam a villanyt. Peter ma a testvéréhez utazott Brightonba, így csak holnap jön haza. Megmelegítettem a vacsorám, majd helyet foglaltam az asztalnál , ám ahelyett, hogy jóízűen nekiláttam volna anya főztjének, csak villám végével piszkáltam a rizs szemeket. Nem volt étvágyam , ami mostanában elég sokszor előszokott fordulni, ám okát én sem tudom. Végül feladva a harcot visszaöntöttem a tálba az ételt, majd a fürdőbe indultam.
A forró víz jólesően cirógatott,  megremegtetve testem . Hamar kész lettem , átvetettem a pizsamaként használt , bő pólót, melyet még apától szereztem 4 éve. Az illata még a régi volt, és néha jól esett visszamenni a múltba, emlékezni a szép időkre. Már egy ideje túlléptem azon amit tett, mert tudom, hogy nem ilyen volt. Én is felnőttem, megkomolyodtam, és sikerült elfogadnom, hogy ezt hozta a sors. A fájdalmas emlékeket kitöröltem az emlékezetemből, csak a megmaradt jóra emlékeztem. Beszívtam apa finom illatát, mely már kezdett kissé az enyémmel keveredni, mégis ennek hatására talán még közelebb éreztem magamhoz. Elterültem az ágyon, aludni szerettem volna, ám képtelen voltam rá. Gondolatok cikáztak fejemben , óriási kavalkádot alkotva.
Valami hiányzott az életemből, melyet nem tudtam hova tenni. Azt hittem boldog leszek, elfelejtem Harryt , tovább lépek. Azt hittem csak idő kell...de talán csak féltem. Féltem beismerni, hogy tévedtem, féltem beismerni, hogy nem tudom kiverni a fejemből..

-Nem Nem Nem ! - ültem fel hirtelen - Szeretem Petert , szeretem....

Fájdalmasan pillantottam ki az ablakon, még talán sosem éreztem magam ennyire egyedül. Egy könnycsepp hagyta el szemeimet, hogy aztán lefolyjon arcomon, majd a takaróra csöppenjen. Szeretem...ismételgettem , kétségbeesetten próbáltam elhinni, ha sokat hajtogatom bevalósul. Ám minél jobban hitegettem magammal, annál jobban összetörtem. Bekellett látnom, hogy ez így hazugság...ha ennyi idő nem volt elég, meddig húzhatom még ? Túlságosan is önző vagyok, ahhoz , hogy ezt neki is beismerjem. Szükségem van rá, mert rajta kívül nincs senkim...önző vagyok, mert elhitetem vele, hogy minden rendben, de mit tehetnék ? Ha elmondom mit érzek elveszítem a legjobb barátom, amit már végképp nem bírnék. Nem hagyom, hogy még egy embert elveszítsek.
A telefonom halkan csörrent fel, mire fájdalmasan töröltem meg arcom. Felcsaptam a takarót, majd belebújtam mamuszomban. A telefonom rendíthetetlenül csörgött a konyhaasztalon, elképzelésem sem volt kinek lehet ilyen fontos, az egyetlen tippem Peter volt, ezért is szántam rá magam, hogy elinduljak. A konyhába érve az asztalon találtam a villogó telefonom. Értetlenül léptem mellé, meglepetésemben még szám is eltátottam. Louis neve villogott a kijelzőn, már vagy 2 perce csörgetett...

-Haló - szóltam bele halkan.

A vonal másik végéről zaj szűrődött , recsegett a telefon, biztosan vezetett. Hangja kétségbeesett és ijedt volt , idegesen hadarta mondandóját, melyből semmit sem bírtam kivenni, csakis egy mondatot. Kezem szám elé kaptam , miközben kezemből kiesett a telefon. Hangosan csattanva ért földet, ám valami csoda folytán semmi baja sem lett, Louis ugyanúgy hadart tovább. Nem figyeltem rá...Szívem kihagyott pár ütemet , tüdőm összeszorult, a levegőt kapkodva vettem. Éreztem, ahogy megszédülök, agyam nem bírta befogadni az információt. Nem lehet, az lehetetlen ! Ez nem történhetett meg... Hangosan ordítottam fel, térdeim megbicsaklottak, zokogva rogytam a földre. Fejemben Louis szavai víszhangoztak ... 'Harrynek baja esett !'

35.~Gondolat terelés~

Nevetve dőltem előre, poharam után nyúltam , majd visszaegyenesedtem. Nagy nehézségek árán sikerült lehozni a csocsot a padlásról, amit a fiúk rögtön használatba is vettek .Most épp egy Peter vs Adam meccset csodáltunk. 8-6 volt az állás Adam javára, bár meg kell hagyni elég ügyesen csalta végig az egészet. Azonban nekem és Peternek is szemet szúrt már a sok figyelem elterelés, melyet profi módon csinált.

-Hozzon valaki egy sört, nem könnyű leverni ezt a barmot - intett Peter, erősen koncentrálva a kis labdára.

Feltápászkodtam helyemről , és elindultam a konyhába . A pulton italok sorakoztok, pezsgők, sörök és más szeszes italok, azonban én csak pár pohár pezsgőt ittam, majd inkább maradtam a baracklénél. Elvettem egy üveg sört , majd visszasiettem a többiekhez. Adam éppen felkiáltott dühében, mikor beértem, Peter arcán győzedelmes mosoly terült el.

-8 -8 - jelentette ki , mire Adam bosszúsan nézett rá.

-Ne bízd el magad - emelte fel az üvegét, majd kiürítette tartalmát.

Peter is ivott pár kortyot , majd újra elmerültek a játék izgalmaiban. A rádióból halkan dübörgött a zene , Luke, Josh és Katelyn nagyban szurkoltak , míg Violet és Stacy mosolyogva beszélgettek. Közelebb csúsztam a lányokhoz, majd érdeklődve kezdtem hallgatni beszélgetésüket.

-Mért nem akar kiskutyát ? - vonta fel a szemöldökét Violet.

-Ki nem akar kutyát ? - kíváncsiskodtam, mire úgy fordultak, hogy én is láthassam az arcukat.

-Felvetettem Joshnak, hogy mi lenne, ha lenne egy kiskutyánk, de szerinte, én koleszes vagyok, ahol nem lehet állatot tartani , és úgyis neki kéne gondozni - panaszkodott, mire elmosolyodtam.

-Hát... - hajtottam le a fejem, nehogy elnevessem magam - Daisy sem húzta nálad sokáig...

-Daisy nem miattam halt meg - fonta össze karjait sértődötten.

-Ki az a Daisy ? - nézett ránk értetlenül Violet.

-Stacy aranyhörcsöge volt - nevettem fel , mire barátnőm oldalba bökött.

-Nem én tehetek róla, hogy nagyok voltak a szükségletei - nevetett fel végül Stacy is- Jól van Daisyvel nem nagyon törődtem, de egy kutya teljesen más !

-Persze - bólintottam.

Mosolyogva hallgattam, miszerint már rá is jött, hogy vegye rá Josht a kutya projektre. Míg mi beszélgettünk, a meccsnek is vége lett, melyet Katelyn bosszús kiáltásából szűrtünk le.

-Istenem de béna vagy ! Hogy lehetsz a testvérem ? - horkant fel, nem úgy tűnt, mint aki szeret veszíteni.

-Hogy lehetsz te az én testvérem - nevetett Adam, mire Katelynben felment a pumpa - Kupis vagy, bosszantó és idegesítő , ellenben velem, mert én tökéletes vagyok.

-Igen, a tökéletesség királya - morogta a lány, majd dühét némileg levezetve bátyához vágta annak pulóverét.

-Pontosan - húzta ki magát, hergelve húga idegeit.

Katelyn arca elvörösödött, majd kiabálva Adamre vetette magát , ott rúgta és karmolta ahol érte, azonban Adam csak nevetve tartotta, nehogy a lány leessen róla. Elmosolyodva figyeltem civakodásukat , imádták egymást, látszott rajtuk, még akkor is , ha ezt folyton tagadták.

-Segített a sör ? - léptem Peter mellé, aki átkarolta a vállam.

-Nem csak a sör - nyomott puszit arcomra- Katelyn is nagy segítség volt, túlságosan is beleélte magát a játékba.

-Sokszor előfordul - értettem egyet.

Az említett lány felé néztem , aki épp azon fáradozott, hogy kibújjon Adam öleléséből.

-Engedj el - ütögette a fiú hátát, aki erre még erősebben szorította - Komolyan mondom engedj el Adam !

-Mért tenném, annyira szeretlek - nyomta össze Katelynt.

-Egyszer megöllek - sóhajtott a lány, mire Adam végre elengedte.

Mosolyogva fogtam meg az egyik fogantyút, mely a kapust mozgatta , majd idétlenül elütöttem a labdát, mely a majd 5 centire gurult arrébb. Csalódottan huppantam vissza a kanapéra Peter mellé.

-Mit csináljunk ? - kérdezte Luke, aki úgy tűnt már kezdi unni a csocsot.

-Játszunk most mutasd meget ! - pattant fel ültéből Kate, és ki is szaladt papírért. Úgy tűnik most mutasd meget  fogunk játszani.

-Minek a papír ? - kérdezte Josh.

-Mi fogunk írni egymásnak, úgy izgalmasabb - tépte szét a papírt, majd elvett egy tollat és arrébb vonult - Gyerünk írjatok !

Elvettem pár cetlit, majd gondolkodni kezdtem. Végül lefirkantottam pár , szerintem egész jó kifejezést és a pohárba dobtam, amiben ezeket gyűjtöttük. A fiúk arcát elnézve volt ötletük bőven.

-Nos.. - gondolkozott el Kate - Adam , Violet , Josh és Lauren, ti lesztek egy csapatban, a másikban én , Luke , Stacy és Peter.

Gyorsan a csapatok egy helyre verődtek, így Stacyék maradtak a kanapén, mi pedig a fotel és a babzsákok körül helyezkedtünk el.

-Ki kezdi ? - nézett körbe Stacy , mire Violet felpattant és a pohárért nyúlt.

Ahogy elolvasta a cetlit szemei kikerekedtek , majd dühösen nézett körbe.

-Melyik hülyegyerek írt ilyet ? - morgott, mire elmosolyodtunk - Na, kezdem.

Felénk fordult majd belekezdett az első szó elmutogatásába. A haját kezdte piszkálni , mutogatni, majd a fejét rázta.

-Ez mi a fene ?! - nézett ránk Josh, mire felnevettem.

-Kopasz ! - kiáltott el Adam, mire Violet bólintott.

A második szót már könnyebb volt kitalálni , Violet imbolyogva kezdett botladozni, mire szinte egyszerre ordítottuk be, hogy részeg.  Az utolsó szónál remegve, összegörnyedve kezdett járkálni , mely már kissé nehezebben esett le.

-Öregember ? - kérdeztem, mire Violet fellélegzett.

-Köszönöm ! - mosolyodott el, majd lehuppant mellém.

-Kopasz, részeg öregember ? - nézett körbe Josh, majd elröhögte magát.

-Ti jöttök - helyeztem magam kényelembe.

Luke nyúlt a pohár után , majd pár perces kutakodás után kiemelt egy cetlit. Izgatottan kezdte olvasni, a végére azonban arca eltorzult. Végül elnevette magát , majd Adamhez intézte szavait.

-Ezt tudom , hogy te írtad - mutatott a fiúra, majd csapata felé fordult.

Lefeküdt a földre , majd lányos pózba vágva magát úgy tett , mintha napozna , miközben a ruhájára mutogatott.

-Buzi ? - nevetett Peter, mire Luke gúnyosan elmosolyodott.

-Fürdőruha - jelentette ki Stacy, mire Luke bólintott.

Felállt , majd nem túl férfiasan sétálgatni kezdett a szobában.

-Könyörgöm, mi ez ?- nevetett Katelyn.

-Modell - terült el a kanapén Peter, mire Luke bólogatni kezdett - Komolyan ? Csak vicceltem !

-Fürdőruhás modell ? - kérdezte Stacy, mire Luke végre fellélegzett.

-Adam, ezt te írtad ! - huppant le a kanapéra, mire az említett fiú gúnyosan elmosolyodott.

-Most ti jöttök - irányított Katelyn, mire felálltam, és belenyúltam a pohárba.

Lélegzet visszafolytva olvastam fel a szöveget... 'Szexi boxeralsó' Ha megtudom ki ír ilyeneket megverem.

-Mehet ? - sóhajtottam, majd csapatom felé fordultam.

A második szóval kezdtem , úgy csináltam , mintha belebújnék valamibe, majd idétlenül mutogattam meddig ér.

-Szoknya ? - húzta fel a szemöldökét Josh - Nem, nem ! Boxer .

-Igen - örültem meg.

Pár percig elgondolkoztam, hogy is kéne az első szót elmutogatnom, majd inkább lányos , tetszetős pózba vágtam magam ,szemöldököm rebegtetve csábos mosolyt erőltettem magamra. Adam felröhögött , Josh válla is megrándult, ahogy mögülem is hangos nevetés hallatszott.

-Lauren, ezt nem lehet überelni - nevetett Luke mögülem, mire bosszúsan leintettem.

-Szexi - kiabált Josh, mire izgatottan mutattam rá.

-Szexi boxeralsó ? - nevetett fel Violet.

-Köszönöm - huppantam le az egyik babzsákfotelbe.

-Ezt most fejezzük be ! - bólogatott mosolyogva Luke.

-Én nem is voltam - kérte ki magának Katelyn.

-Tőlem nyugodtan mutogathatsz , de én iszok egy pohár sör - állt fel , majd kisétált a konyhába.

Adam is csatlakozott hozzá , míg a többiek újra valami izgalmas témába merültek. Felálltam majd az előszobába sétáltam. Felkaptam dzsekim, majd magamra kaptam tornacipőm, és elindultam a terasz felé. Kilépve hűvös levegő csapott meg, mely mégis jól esett a benti meleg után. Kellett már egy kis friss levegő. Leültem az egyik székre , majd bal lábam átlendítettem jobbon. Combomra támaszkodtam, majd kifújtam a levegőt. Friss , őszi levegő áramlott testembe, megtöltve erővel és energiával. Ez a kis összejövetel nagyon jókor jött , legalább elterelte gondolataimat. Halk nyikorgást hallottam mögülem, mire odakaptam a fejem. Josh lépett ki a teraszajtón, majd mosolyogva mellém lépkedett. Maga alá húzott egy széket, majd lazán lehuppant rá , a sörös üveget az asztalra helyezte.

-Minden rendben ? - érdeklődött.

-Persze, csak levegőzök - mosolyodtam el, majd összébb húztam magamon a kabátom.

A kert sötét volt , csak a lámpa fénye világította meg a teraszt. Az ég felhős volt, eltakarta a csillagokat.

-Mért nem szeretnél kiskutyát ? - fordultam felé, mire zavartan elmosolyodott.

-Úgyis csak rám maradna - ivott bele sörébe - Nem vagyok nagy kutya rajongó.

-Pedig Stacy nagyon szeretne - fordítottam a tekintetem a kert végében lévő fűzfára-Mondjuk igaz, hogy koleszbe nem lehet állatot tartani.

-Egy lakásban viszont igen... - mondta sejtelmes hangon, mire felé kaptam tekintetem.

-Mire célzol ? - húztam fel a szemöldököm.

-Arra gondoltam, Stacy úgyis kutyát akar , nekem meg a legfontosabb, hogy boldog legyen, úgyhogy vettem egy lakást - rántott vállát, szája szegletén azonban mosolygott.

-Vettél egy lakást ? - hökkentem meg.

-Mért ne ? Ott lehetne kutya is - bólintott.

Döbbenten néztem a fiúra, aki kezdte zavarban érezni magát tekintetemtől. Végül elmosolyodtam , majd halkan fel is nevettem.

-Mi az ? - kérdezte mosolyogva.

-Stacy ki fog akadni, ugye tudod ? - nevettem.

-Mért akadna ki ? - nézett rám félve.

-Hogy ilyen rendes pasija van - mosolyogtam.

-Ezt tudtam - legyintett, mire hitetlenül felnevettem.

-És milyen szerény- ironizáltam.

-Ez csak természetes - húzta ki magát, mire belebokszoltam vállába.

Felálltam , mert kezdtem fázni, majd rámosolyogtam Joshra és elindultam befelé, azonban az ajtóban megtorpantam, és még mosolyogva visszanéztem.

-Aztán golden retriever legyen - mosolyogtam, majd beléptem a házba.

34.~Kellemes meglepetés~

-Ezzel már elkéstél - suttogtam .

Harry arca lefagyott , fájdalmasan figyeltem, ahogy végre elengedett , majd csalódottságát nem is leplezve meredt rám.  Nem szólt semmit, úgy tűnt kereste a szavakat .

-Akkor ennyi ? - tárta szét a karját végül.

-Hogy tudnék megbízni benned ezek után ? - kérdeztem felemelve a hangom - Azóta is ? Azóta is találkoztok ?

A válasz csak egy apró fejrázás volt , melyet tudomásul is vettem. Feszülten meredtem magam elé, ám belül ürességet éreztem.

-Tehát vége - lépett hátrébb egy lépést.

-Kérlek ne nehezítsd meg Harry , így is nehéz - akadtam ki , majd fájdalmasan sóhajtottam fel.  - Én sajnálom, de...

-Marhára nincs szükségem a sajnálatodra - förmedt rám, hangjából mintha minden kedvesség eltűnt volna.

Hevesen viharzott fel az emeletre , furcsa ürességet hagyva maga után. Pár percig csendben álltam, majd felkaptam a táskám , és a szatyrot , és kiviharoztam a lakásból.



-Peter, gyere ! - kiáltottam el magam , majd a pultnak támaszkodva vártam.

Pár perc múlva megjelent a fiú , érdeklődve lépett hozzám.

-Mi az ? - mosolyodott el , majd óvatosan átölelt.

-Kostóld meg - kértem kedvesen, és a fortyogó fazékra böktem...életem első levese.

Peter gyorsan húzódott el, mire hitetlenül felnevettem. Jó rendben, nem tudok főzni, de nem lesz semmi baja , ha megkostólja !

-Biztos vagy benne ? Még nem szeretnék meghalni ! - rázta a fejét.

-De szemét vagy - vágtam hozzá nevetve a konyharuhát.

-Na mutasd - lépett a tűzhelyhez.

Óvatosan merített egy kicsit a fakanállal, majd miután gondosan megfújta , a szájához emelte. Izgatottan vártam, hogy ízlik -e majd neki , ám a várt hatás elmaradt . Peter a mosdó kagylóhoz rohant, és gyorsan öblítette ki a száját.

-Ennyire nem lehet rossz - keseredtem el végleg.

-Egy kicsit ehetetlenül íztelen és édes ! - vett elő egy poharat , és töltött magának egy pohár vizet- Raktál bele sót ?

-Persze - emeltem fel az üveget , melyben az említett ízesítő szert véltem felfedezni.Peter válla megrándult, nem sokon múlott, hogy hangos nevetésben törjön ki - Kérlek , mond, hogy ez nem cukor ! - hunytam le szemeimet, mire Peter hangosan felnevetett.

Durcásan raktam le az asztalra a cukrot, majd karba tett kézzel figyeltem, ahogy barátom jót szórakozik rajtam . Amint észrevette, hogy összeráncolt szemöldökkel figyelem lassan elhallgatott, majd mosolyogva közelebb lépett.

-Na, ne durcizz - ölelt át , majd belepuszilt hajamba - Lehet nem kéne szakácsnak menned.

-Jól van maradj már ! - böktem oldalba.

Mosolyogva bújtam hozzá , beszívtam jellegzetes illatát . Furcsa érzések kavarogtak bennem , de bármennyire is próbálkoztam, nem éreztem azt a felhőtlen boldogságot, mint Harry mellett. Sokan azt gondolnák , hogy becsapom , hogy undorító vagyok , de nem ! Egyszerűen csak idő kell ...csak ennyi az egész ...

-Mennem kell - mormogtam a hajamba , majd lassan eltolt magától.

-Tudom - mosolyodtam el erőltetetten .

Gyors csókot leheltem ajkaira, majd elengedtem , nehogy miattam késsen el. Peter gyorsan magára kapta cipőjét , majd belebújva kabátjába még egy utolsó puszit nyomott ajkaimra, majd sietősen lépett ki az ajtón. A falnak dőlve meredtem utána , kezeimet összefűztem mellkasomon. Szívemben ürességet éreztem, melyet nem tudtam hova tenni...hisz ha úgy vesszük végre újra rendes az életem. Egyetemre járok , külön élek , és itt van mellettem Peter, aki szeret. Azonban mégis, mintha hiányozna valami...
Nagyot sóhajtva löktem el magam a faltól , majd szemüvegem megigazítva a szobába indultam. Belépve az asztalhoz siettem , majd kihalásztam a táskámból a telefonom. Elterültem az ágyon , majd érdeklődve néztem meg , keresett -e valaki, ám úgy tűnt senkinek sem hiányoztam. Épp anyának írtam egy sms-t , mikor csengettek. Furcsállva ültem fel...nem várok senki .
Gyorsan sliccoltam az ajtóhoz , majd kíváncsian nyitottam ki, azonban meglepetésemben szinte a szám is eltátottam.

-Ti mit kerestek itt ? - kérdeztem megrökönyödve.

-Én is örülök , hogy látlak - jegyezte meg Zayn ironikusan, majd elmosolyodott - Rég láttunk, érdekelt mi van veled.

-Nem zavarunk ? - érdeklődött Perrie kedvesen.

-Nem ...nem gyertek be - motyogtam , majd elálltam az útból.

Zayn és Perrie mosolyogva lépett beljebb, majd gyorsan le is vetkőztek. Furcsálltam, hogy itt vannak , főleg, hogy Harryvel már szakítottunk...egyáltalán honnan tudták, hogy itt lakom ?

-Én tényleg örülök , hogy itt vagytok, ne értsétek félre , de honnan tudtátok, hogy itt lakom ? Anyának azt mondtam ne mondja el Harrynek !

-Harrynek nem is mondta - mosolygott Zayn, majd helyet foglalt Perrie mellett a kanapén.

Bosszúsan gondoltam anyára, lehet szólnom kéne neki, hogy mikor azt mondom ne szóljon Harrynek , úgy értem a  többieknek sem. Gyorsan megráztam a fejem, majd halvány mosollyal az arcomon ültem le velük szembe. Tekintetem végigjárattam a szobán , és hirtelen elszégyelltem magam.

-Nem számítottam rá , hogy jönnek, nézzétek el a kupit - szabadkoztam, mire Perrie legyintett egyet.

-Ugyan - mosolygott.

-Inni kértek ? - pattantam fel , majd kiviharoztam a konyhába.

Elvettem 3 poharat a polcról , majd kitártam a hűtőt , és szereztem pár üdítőt. Figyelmesen, nehogy elejtsek bármit is indultam vissza, majd az üdítőket és a poharakat is a kis dohányzó asztalra helyeztem. Kényelmesen huppantam vissza a fotelba , majd töltöttem a többieknek is.

-Veletek minden rendben ? - érdeklődtem mosolyogva.

Kimondhatatlanul jól esett, hogy nem felejtettek el , és hogy meglátogattak. Elvettem a poharam , majd belekortyoltam baracklevembe , miközben figyelmesen vártam a választ.

-Megvagyunk - sóhajtott Zayn - Csak alig van szabadidőnk.

-Hát igen, ezt már megszoktam - mosolyodtam el keserűen.

Visszaraktam a tálcára a poharam , majd hátradőltem a bútoron. Halovány mosollyal az arcomon figyeltem a Zerrie párost , sugárzott róluk a boldogság. Szerették egymást, és nem sopánkodtak azon, hogy alig van idejük egymásra, inkább kihasználták, azt a kis időt is, míg együtt lehetnek.

-Remélem nem vagytok éhesek - néztem végig rajtuk - Mert csak agyoncukrozott , szétfőtt levessel tudok szolgálni !

-Mi van ? - nevetett fel Zayn hitetlenül .

-Jól van , már megkaptam párszor - dőltem hátra, kezdett idegesíteni, hogy mindenki kiröhög - Nem vagyok egy konyhatündér, na !

-Azt már tapasztaltuk - nevetett továbbra is.

-Belehet fejezni - nevettem fel végül én is .

Bal lábam átlendítettem a jobbon , majd combomra támaszkodtam. Perrie a poharáért nyúlt , majd lassan belekortyolt üdítőébe. Mosolyogva néztem rá , és megint rákellett döbbennem , mennyire egyedi stílusa van. Egy rövid, lenge fehér pólót viselt nyaklánccal , és egy kék farmert. Fehér , bolyhos sapkája még jobban feldobta viseletét , szőke haja hullámosan omlott vállára. Kedvesen mosolyodott el , majd visszarakta a poharat a helyére.

-Úgy látom veled minden rendben - nézett körbe.

-Nagyjából- válaszoltam bizonytalanabbul a kelleténél .

Mosolyogva hallgattam, ahogy mesélnek , nekem is volt elég sok mondanivalóm, így nagyon hamar elrepült az idő , szeptember lévén már 6-kor kezdett sötétedni. Zayn és Perrie készülődni kezdtek , én pedig fájó szívvel vettem tudomásul, hogy bizony most egy ideig nem fogunk találkozni. Szorosan megöleltem Zayn, majd Perriet is , majd mindketten kiléptek az ajtón. Fáradtan, mégis mosollyal az arcomon siklottam a szobába , felkaptam a könyvem, és indultam volna vissza a nappaliba , ám a tükör előtt megtorpantam, és végignéztem magamon.
Teljes mértékben sosem voltam megelégedve magammal, mindig is átlagosnak és unalmasnak tartottam magam , és ahogy néztem magam meg is győződtem igazamról. Hosszú hullámos hajam vállaimra omlott, már lassan derekamig ért , egyszerű barna , lenge póló volt rajtam , fekete farmerrel. A stílusom nem volt egyedi , sem vagány . Átlagos volt... ezért sem értettem , hogy tetszettem Harrynek ? Ő egy világsztár , minden percben rajongók milliói vágyakoznak utána, akárkit megkaphatott volna...mégis meglátott bennem valamit. De ő már a múlt , lekéne zárnom magamban...mégsem megy.
Visszadobtam a könyvet az ágyra , majd hirtelen felindulásból indultam meg az előszobába. Magamra húztam barna bakancsom  , majd felkaptam a bőrdzsekim és kiléptem az ajtón. Gyorsan igyekeztem lefelé, közben magamra tekertem sálam. Nem tudom miért, de úgy éreztem muszáj egy kicsit kiszellőztetnem a fejem. Nagy erővel löktem ki a bejárati ajtót , mire hajamba kapott az őszi szél. Kezeimet zsebre dugtam, majd elindultam a lakóházak között. Már sötét volt , és az sem érdekelt, hogy Peternek sem szóltam , csak egy kis magányra vágytam.
Csendesen vágtam át egy kis utcán , mire egy térre értem. Egy focipálya és egy játszótér foglalt itt helyet , ám ilyenkor senki sem volt itt. Kissé ijesztő hatást keltett a kihalt játszótér a sötétben, mégis elindultam felé. A kapu nyikorogva tárult fel előttem , majd elindultam a hinta felé. Nem volt hideg, mégis inkább összehúztam dzsekim, majd letelepedtem a hintára. Lassan kezdtem lökni magam , próbáltam rendezni magamban a gondolatokat. Több , mint 3 hónap nem volt elég ahhoz , hogy kiverjem rendesen a fejemből Harryt. Peternek sosem mondtam mért szakítottunk, a kapcsolatunkról sem tudott sokat. Úgy éreztem elég annyit tudnia, hogy együtt voltunk. Nem mondtam neki, hogy mikor hozzáköltöztem, Harry miatt voltam olyan, amilyen és azt sem, hogy nemrég találkoztam vele. Talán jobb is...még rendeznem kell magamban a dolgokat.


-Mikor vagyunk már ott ? - kérdeztem ötödjére, mire Peter kínjában már felnevetett.

-Mondtam, hogy nem tudom - pillantott rám, majd vissza az útra - Vezethetsz te is.

-Nem tudom hova kell menni - ráztam a fejem, majd inkább hátradőltem az ülésen.

Lábam kényelmesen pihentettem a műszerfalon , miközben sálammal kezdtem játszadozni unalom űzés képen. A rádió halkan szólt, miközben Peter letért az autópályáról. Felkaptam a fejem , és a kis várost kezdtem figyelni.

-Mostmár ott vagyunk ? - fordultam felé , mire elmosolyodott.

Más esetben nem nyafognék ennyit , de már vagy 2 órája utaztunk, és különben is,Peter, állítása szerint szereti mikor ilyen vagyok.

-Ha ez a ház az , akkor igen - parkolt le egy fehér kerítéses , takaros ház előtt.

-Ez az ? - húztam fel a szemöldököm, mire Peter egy aprót bólintott.

Gyorsan magamra kaptam a tornacipőm , majd kitártam az ajtót , és kiszálltam a kocsiból. Peter már a kapuban állt , és várta, hogy én is megérkezzek. Mosolyogva siettem mellé , majd együtt beléptünk a kertbe. Halk nevetések és kiabálások moraja szűrődött ki a házból, mire akaratom ellenére elmosolyodtam. Megnyomtam a csengőt, majd kezeimet zsebeimbe rejtve vártam, hogy valaki beengedjen. Peter a falnak támaszkodott, és mosolyogva nézett végig rajtam. Halványan elmosolyodtam , majd újra a csengőhöz nyúltam, mivel úgy tűnt senki nem hallotta meg, hogy itt vagyunk. Ahogy megnyomtam a gombot nyílt az ajtó és Katelynnel találtam szembe magam.

-Szia - ugrottam a nyakába, mire nevetve visszaölelt.

-Lauren, Lauren - cammogott - Nem változtál.

-Te sem - engedtem el, mire haloványan elmosolyodott. Fekete haja egyenesen omlott vállára , sötét pólót, és farmert viselt. Alacsony termetével senki sem nézné ki belőle mennyire kemény és szívós tud lenni ,  és pont ettől egyedi. Beljebb léptem, helyet adva Peternek is , mire Violet sietett elém. Most azonban ő ugrott a nyakamba. Mosolyogva öleltem vissza , bekellett vallanom ,hogy nagyon is hiányoztak.

-Jó látni téged - engedett el.

Gyorsan megöleltem Lukeot és Adamet is , majd nekiálltam lehámozni magamról a kabátom. A srácok a konyhába vonultak , míg a többieket a nappaliban találtam. Lehuppantam a kanapéra , majd furcsállva néztem körül.

-Stacy és Josh még nem jöttek ? - kérdeztem, mire Katelyn bosszúsan megrázta a fejét.

-Nem képesek időre idetolni a képüket- hümmögött, mire felnevettem.

Mosolyogva néztem végig a nappalin , mely tökéletesen illett Katelyn és Adam ízléséhez. Látszott, hogy az ő házuk.

-Nem nehéz Adammel lakni ? - dőlt hátra Violet.

-Kész borzalom - fakadt ki Kate, mire elmosolyodtam - De azért örülök, hogy ilyen testvért kaptam.

Csendben bólintottam , biztos jó lehet, ha az embernek van valakije , akire mindig számíthat. A legtöbb testvér sokszor szeretné, ha egyke lenne , nem is tudják mekkora kincs egy testvér, még akkor is, ha néha az őrületbe kerget.

-Katelyn - ordibált át Adam - Gyere egy kicsit !

A lány segítőkészen pattant fel , majd átsietett a konyhába. Érdeklődve fordultam Violet felé , majd kicsit közelebb is csúsztam hozzá.

-Lukeal hogy álltok ? - kérdeztem kedvesen, mire Violet szégyenlősen lehajtotta a fejét .

-Úgy döntöttünk megpróbáljuk újra - tördelte a kezét, de elmosolyodott- De nem akarjuk elkapkodni, még nem tud róla senki .

-Gratulálok nektek - mosolyodtam el  halványan.

Ahogy kimondtam Katelyn lépett be a nappaliba , oldalán Adammal. Úgy tűnt a fiúk is csatlakoznak hozzánk. Peter huppant le mellém, karját lazán átlendítette vállamon. Violet sejtelmesen mosolyodott el , tekintetében a megvilágosodás és a kíváncsiság keveredett. Luke is csatlakozott hozzánk , ám utána Josh lépett a nappaliba , oldalán Stacyvel. Mosolyogva pattantam fel, és szegény szőke barátnőmre vetettem magam.

-Jézusom - nevetett, majd visszaölelt - Nagyon rég láttalak, azt mondtad meglátogatsz !

-Nagyon sajnálom, tényleg - húzódtam el - Összejöttek a dolgok.

-Kezdődhet a buli - kiálltott fel Josh, mire egyszerre nevettünk fel.