5. ~Kőszikla~

A hetek teljesen összefolytak számomra. Bocsánatot kértem Harrytől, de ő azóta , ha épp nem néz át rajtam, folyamatosan bánt, és a lelkembe gázol. Mert neki lehet, nekem meg nem !
Az időm nagy részét vörös falaim között töltöttem, néha átmentem Stacyhez, vagy elmentünk buliba. De összefoglalva azt a 3 hetet ami eltelt...nem csináltam semmit, csak csendben türtem...türtem, hogy Harry vagy emberszámba sem vesz, vagy akkorát rug belém, hogy a padlóra kerülök... De nem szóltam, erősnek kellett lennem, hogy ne roppanjak össze ! Úgy viselkedett, mintha valami kőszikla lennék, ami nem érez semmit, és nem fáj neki , ha belerúgnak ! Csakhogy én nem vagyok kőszikla ! Van szívem, lelkem, és nem utolsó sorban vannak érzéseim. Már nekem is sok, amit eltűrök, de tűröm, mert nem tehetek mást. Az élet ilyen... tele van szép, boldog pillanatokkal, de ugyanakkor kegyetlen is! Néha álarc mögé kell bújnunk,  hogy elrejtsük fájdalmunk, és igazi énünk...hogy azt higgyük így sebezhetetlenek vagyunk !
Amióta Harry belépett az életembe én is egy ilyen álarc mögé rejtőzöm, mert így nem láthatja rajtam, hogy fáj! Ugyan mindig csak mosolygok, de ez csak álarc...belül tombolok .
Anyáék nem értik mért lettem hirtelen ennyire zárkózott, de nem is próbálnak meg segíteni... így csak magamra számíthatok..meg persze Stacyre, de sajnos ő nem lehet itt mindig velem.

-Jó reggelt! - mondtam hűvösen, majd leültem a kanapéra , és bekapcsoltam a TV-t.

Üveges tekintettel bámultam, nem is nagyon fogtam föl mi megy, de nem is érdekelt. Mostanában akkora hülyeségek mennek, hogy csak nézek !

-Elmentünk Lauren, vasárnap este jövünk ! - állt meg mögöttem anya, majd puszit nyomott a homlokomra.

Anya és Des már nagyon rég  volt kettesben, ezért , most elmennek egy romantikus wellneshétvégére.

-Rendben ! - mondtam közömbösen.

Mióta Harry itt van ilyen vagyok...rideg és közömbös... Az ajtó csukódott, és tudtam, ketten maradtunk.

-Hol vannak a többiek ? - lépett be pár percel később Harry.

-Elmentek ! - közöltem rá sem nézve.

-Ja , hogy ezen a héten mennek ! -csapott a homlokára.

-Örülök, hogy leesett ! - emeltem rá tekintetem.

-Én annak örülnék, ha te esnél le egy szakadékba ! - mondta gonoszul, majd kilépett a helyiségből.

Mély levegőt vettem, majd az elfolytott könnyektől, szaggatottan kifújtam. Tekintetem újra a TV-re emltem, és tovább bámultam, bár fogalmam sem volt mit is nézek.
Eléggé unalmas volt, ezért fölballagtam a szobámba, és rendbe szedtem nyúzott arcom. Hajam kontyba fogtam, majd föltettem egy kis sminket. Magamra rángattam a sortom, majd egy fehér toppot és rá egy kockás inget.
Előszedtem a szemüvegem, és föltettem . Már 14 éves korom óta szemüveges vagyok, de nem szeretem, ezért kontaklencsét hordtam, de a sok sírástól fáj a szemem, és a kontaklencse sem tenne jót, így kénytelen vagyok a szemüvegem hordani.
Kiléptem a teraszra, és leültem a legközelebbi székre, majd üveges tekintettel bámultam ki a fejemből.

Tök normális, mikor egy 18 éves lány az egész napot a szobájában tölti, és nem megy sehova...phff...ez is mind Harry hibája , minden az ő hibája ! Bárcsak meg se született volna.

-Gyűlöllek Harry Styles...- suttogtam elhaló hangon.

Föltápászkodtam , és lerobogtam a konyhába reggelizni. Szerencsétlenségemre Harryt is ott találtam, amint épp egy kávét iszogatott.

-Nocsak, valaki szemüveges... - mosolygott pimaszul.

Nem szóltam, hanem a hűtőhöz léptem, és kiszedtem belőle a tejet. Töltöttem egy pohárba, majd beraktam a mikróba. A tejet visszaraktam, majd gyártottam magamnak egy szendvicset. Harry árgus szemmel figyelte minden mozdulatom, de kicsit sem érdekelt. A kakaómmal, és szendvicsemmel ültem le az asztalhoz, és mintha Harry ott sem lenne , eszegetni kezdtem.

- Ma átjönnek a srácok!- jelentette be - Nem akarod rendbe szedni magam ?

Szájára gonosz mosoly húzódott, pontosan tudta, hogy már kész vagyok, de neki muszáj volt belém kötnie. A szemem  szikrákat szórt ,legszivesebben ordítottam volna vele, de nem tettem... nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa fáj. Nyugalmat erőltettem arcomra , majd fölálltam, és a mosogatóba tettem a tányérom.

-Mi van, nem is beszélsz már velem ? - kérdezte nevetve.

-Nem ! - mondtam egyszerüen, majd hátat fordítottam neki, és visszasiettem a szobámba.

Becsaptam az ajtót, majd megálltam a tükör elött...Pedig ma egész elviselhetően néztem ki, még a szemüveg is földobta egy kicsit a kinézetem.
Muszáj volt belém kötnie, pedig meg sem szólaltam ! Gyűlölöm, egyszerüen gyűlölöm! Nem én tehetek arról, hogy az anyja utálja ! Ne rajtam vezesse le a feszültséget! Mit tettem én ellene ?!!
Fáradtan rogytam le a földre, fejem a falnak döntöttem. Lábam fölhúztam, és átkaroltam a karommal. Úgy éreztem elszállt minden erőm , ajkamba haraptam, de hiába. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, maró, égető érzést hagyva maga után.
Nem akartam sírni, nem akartam gyenge lenni...de nem tudtam mit tenni ... könnyeim utat törtek, és végigfolytak az arcomon.
Elegem volt ! Ez mind MIATTA van! Miatta lettem ilyen, miatta sírok , miatta fáj ! MINDEN miatta van !
Lépteket hallottam közeledni, gyorsan fölpattantam, és letöröltem a könnyeimet. Újra fölraktam az álarcom, és mosolyt eröltettem az arcomra.  Az ajtó nyílt , és 4 srác dugta be rajta a fejét.
Meglepődtem, azt hittem Harry jön, hogy megint belémrúgjon, de nem.

-Szia, csak beakartunk köszönni ! - mosolygott Liam.

-Oké , am sziasztok. - intettem esetlenül , mire mindannyian mosolyra húzták szájukat.

-Akkor nem zavarunk ! - intett Niall, majd csukódott az ajtó, és a fiúk eltűntek.

Semmi kedvem nem volt hallgatni önfeledt nevetésüket, úgyhogy jobbnak tartottam, ha még most lelépek. Fölkaptam a táskám, és kiléptem a szobából, majd lerobogtam a földszintre. A nappaliból hangok szűrődtek ki, de ügyet sem vetve rájuk rángattam magamra a kelleténél idegesebben a conversem, majd indultam volna, de egy hang megállított.

-Hova mész ? - kérdezte fölhúzott szemöldökkel.

-Közöd ? - néztem rá mogorván.

-A bátyád vagyok...ha úgy vesszük ! - jelentette ki - Van közöm hozzá .

-A bátyám ?! - hangom ideges, és sértett volt. - TE nekem nem vagy a bátyám! Legszivesebben letagadnálak !

Harry arca megfeszült , és szemében dühöt véltem felfedezni. Kiabálásomra a srácok értetlenül jöttek ki a nappaliból, de az ajtóban megtorpantak látva perzselő tekintetem. Harry állta, és ő szeme is dühtől fűtött volt.
Megfordultam , és lenyomtam  a kilincset , majd kiléptem. Kirohantam a kapun, és a park felé vettem az irányt. Jó volt végre kiszabadulni a falak közül, a levegő észhez térített , mintha egy álomból ébredtem volna.
Kifulladva érkeztem meg a zöldellő parkba. Kerestem egy padot , és letelepedtem rá . Ez így nem mehet tovább...nem vagyok egy ijedős nyúl ! Megkeseríti az életem ? Hát rendben ...eddig tűrtem, de ha harc, hát legyen harc ! Tönkreteszem az életét, úgy , ahogy azt ő tette velem ! Vigyázz Harry Styles , jövök, és nem  kíméllek !