~Harry szemszöge~
Idegesen löktem be az ajtót , majd beléptem a nagy lakásba. Az ajtót hangosan csaptam be , majd fáradtan dőltem neki. Elegem volt a fotósokból, a paparazzikból, és a menedzser folytonos kioktatásából. Utáltam látni, hogy körülöttem mindenki boldog, csakis én tudtam elcseszni ennyire az életem. Lerúgtam magamról bakancsom, majd dzsekim felakasztottam a fogasra, és a konyhába indultam. Szinte feltéptem a szekrény ajtaját , majd az ott sorakozó erős szeszes italokból kiválasztottam egyet. Eredetileg buliba vettem őket, nem magamnak szántam az összeset, ám most mégis ehhez folyamodtam.
Az ital marta a torkom, amint pár húzásra kiürítettem tartalmát, de az utána következett jó érzés felbecsülhetetlen volt. Elvonszoltam magam a nappaliba , majd fáradtan rogytam le a kanapéra.Az üveget a földre tettem, majd elterültem az ágyon. Mindig is utáltam ezt a kanapét, kényelmetlennek találtam , ám most mégis boldogsággal töltött el , hogy szenvedek, így legalább némileg összhangba került a külső és belső fájdalmam. Megszoktam már, hogy a gondolataim szinte felemésztenek, ide oda cikáznak , elvonják figyelmem ...hozzászoktam már a szenvedéshez , most mégis egyetlen gondolat sem furakodott elmémbe. Üveges tekintettem vizslattam a plafont, bármennyire is akartam emlékezni , kiutat keresni a labirintusból , ne ment. Szívembe tátongó üresség költözött , csak árnya voltam önmagamnak. A felhők gyűltek és gyűltek fejem fölé , mindenáron okot akartam találni.
Hazudnék, ha azt mondanám voltam már ilyen helyzetben, mert nem ! Soha nem történt velem még ilyesmi , még sosem szerettem valakit ilyen tisztelettel, ilyen mélyen. Lelkem legmélyén mindig is tartottam tőle, hogy egyszer elveszítek valakit. Féltem dührohamot kapnék. Féltem egyszerűen a fájdalmat képtelen lennék feldolgozni.Féltem szeretni, féltem, hogy elrontok valamit, és most pont ezt tettem. A legnagyobb hibát vétettem, beteljesítve félelmem. De az az igazság , minnél jobban szenvedek, annál jobban próbálom ezt takargatni. Belül dühöngök, ordítok, török zúzok, ám kívül kifejezéstelen arcnál többet nem mutatok. Nem szabad, nem szabad senkinek sem megtudnom min megyek keresztül, hisz senki sem értheti .
Az üveg után nyúltam, ülőhelyzetbe tornázva magam. Az ital számhoz ért, én pedig megkönnyebülten hajtottam le tartalmát. Megtöröltem szám, majd hátradőltem , az üveget markolva bámultam magam elé. Fülemben hirtelen visszacsengett Zayn szava, miszerint Lauren boldog, tovább lépett , új életet kezdett nélkülem. A méreg elárasztotta testem, karom akaratom ellenére lendült meg. Az üveg hangos csattanás közepette ütközött neki a parkettának, millió darabra törött, a benne maradt ital ragacsosan tapasztotta a szilánkokat a földhöz. Döbbenten meredtem az összetört darabokra , a kínzó fájdalom újra belém hasított. Elterültem az ágyon , majd lehunytam szemeimet. Kényszeríteni akartam magam, hogy aludjak, hátha ott végre boldog lehetek , ám valaki ezt is megtagadta tőlem. A kulcsok hangosan zörögtek, az ajtó zárja kattant. Értetlenül kaptam fel a fejem, magamban átkoztam magam, hogy kulcsot adtam a családomnak. Egy szőke lány lépett be mosolyogva az ajtón , ám amint észrevett a mosoly az arcára fagyott.
-Harry ? - lépett be a nappali , arca elszörnyedt - Mégis mi a jó istent csinálsz ?
-Aludni próbáltam - morogtam .
Gemma döbbenten meredt rám , majd arca dühössé változott. Mérgesen indult meg felém , ám még mielőtt bármit is cselekedhettem volna egy nagy pofon csattant az arcomon. Ijedten kaptam a fájó ponthoz , miközben nővéremre emeltem tekintetem. Szemeim szikrákat szórtak.
-Ezt mi a fenéért kaptam ?! - mordultam rá idegesen.
-Megérdemelted ! - oktatott ki , ám arca megenyhült .
Dühösen masszíroztam meg arcom, majd inkább újra hátradőltem , karom a karfán pihentettem. Gemma nem szólt semmit, csak körülnézett a kicsit sem tiszta szobán. A ruháim szanaszét hevertek , a kis asztalon üvegek , és chipses zacskók hevertek. Talán úgy 1 hónapja ha takarítottam, amit Gemma is észrevett.
-Mi történt itt ? - nézett rám szenvedve.
-Inkább talán mi nem - motyogtam halkan, majd nem túl kedvesen a lényegre tértem- Mért jöttél ?
-Gondoltam meglátogatlak - nézett a szemembe - És milyen jól tettem...
Pár percig magamon éreztem tekintetét , majd inkább elfordította fejét. Mégegyszer végignézett a szobán, majd ajkait nagy sóhaj hagyta el. Kezével hajához nyúlt, majd szőke loboncát kontyba kötötte. Megragadta a kezem, majd felrántott a kanapéról.
-Mit csinálsz ? - kérdeztem értetlenül.
-Szépen lezuhanyzol , rendbe szeded magad , aztán holnap meglátom mit tehetek - parancsolt rám.
-Nincs szükségem segítségre - rántottam ki karom szorításából.
-De van ! - emelte fel a hangját - Pár napra tedd félre a büszkeséged, és hagyd, hogy segítsek, mert szükséged van rám .
Mérgesen meredtem zöld szemeibe, melyekből elszántság sugárzott. Ajkaim halk sóhaj hagyta el , megadóan bólintottam. Tényleg szükségem volt valakire, aki végre az arcomba vágja, mekkora egy barom vagyok , és Gemma ezt pontosan tudta. Haloványan mosolyogtam rá, majd elindultam az emeletre. Koszos ruháimtól hamar megszabadultam , majd beálltam a zuhany alá. A forró víz jólesően cirógatta bőröm , szükségem volt már egy kis nyugalomra. A sampont a hajamba masszíroztam, majd le is öblítettem, ezzel késznek nyilvánítva magam. Törölközővel a derekamon léptem ki a fürdőből, majd átsiettem a szobámba. Magamra kaptam szürke melegítőm, és egy fekete pólót, majd gyorsan megszárítottam hajam.
Komótosan battyogtam le a lépcsőn, Gemmát a konyhában találtam , épp egy szendvicset készített, remélhetőleg nekem, mert már tényleg nagyon éhes voltam.
-Na , kész vagy ? - fordította tekintetét felém, majd elégedetten bólintott egyet - Helyes.
-Kinek lesz ? - böktem a szendvics felé, mire gonoszul elmosolyodott.
-Nekem, és végigfogod nézni ahogy jó ízűen elfalatozom, miközben te majd meg pukkansz az irigységtől - nyújtotta felém a tányért, mire hálásan mosolyogtam rá.
-Köszönöm - ültem le az asztalhoz, majd neki láttam vacsorám elfogyasztásának.
Az alkohol már távozott szervezetemből, szerencsére hozzá voltam szokva, így nem ártott meg ennyi. Fejem kezdett kitisztulni, melyet Gemma boldogan vett tudomásul. A lány törökülésben ücsörgött a mellettem lévő széken, miközben jóízűen kortyolgatott bele teájába.
-Feltakarítom az üveget - sóhajtottam, és indultam volna a nappaliba, de hangja megállított.
-Már megtettem - közölte semleges hangnemben.
Halovány mosollyal az arcomon ültem vissza helyemre, majd Gemmát kezdtem figyelni. Jóízűen kortyolgatta gőzölgő teáját , majd miután mindet megitta a bögrét a mosogatóba helyezte. Láttam, ahogy tekintete az órára siklik, majd kissé megdöbben.
-Mikor elindultam még csak 8 volt- motyogta, majd felém fordult- Szerintem feküdjünk le, holnap hosszú napunk lesz .
-Meddig maradsz ? - álltam fel , majd oldalán elindultam az emeletre.
-Tőled függ szupersztár - bökött oldalba - Ha továbbra is élőhalottként akarod élni napjaidat halálodig, akkor úgy érzem maradnom kell egy ideig.
Halkan nevettem fel , majd megálltam a szobám előtt. Gemma is megtorpant, látva, hogy szeretnék valamit mondani. Türelmesen várta , hogy végre kibökjem, amit szeretnék, ám elég nehezemre esett.
-Csak annyi...hogy... - túrtam bele hajamba, utáltam beismerni, ha igaza van- Köszönöm na !
Gemma arcán mosoly terült el , nem mondta , hogy 'Nincs mit' vagy 'Brámikor' csak fejével intett egyet, majd elindult az egyik vendégszoba felé. És ez így volt tökéletes , mert nem azért tette, hogy megköszönjem, hanem , mert szeret, még ha néha még azt is letagadná, hogy ismer.
Idegesen dobolva a kormányon vártam, hogy végre váltson a lámpa, de úgy tűnt még ez is ellenem van. Haza akartam már érni, eldőlni az ágyamon, és a magányba merülni, elegem volt már mindenből. Abból , hogy a menedzser nem bírja felfogni, hogy kioktatásommal nem ér el többet, csak a dühöm növeli , abból , hogy mindenki elvárja, hogy tökéletesen teljesítsek, pedig tudják, hogy ha valamikor, akkor most nem vagyok a toppon. Az egyetlen akik mellettem vannak, azok a srácok , bár néha már ők sem bírják a dühkitöréseimet és Gemma , aki még tegnapi gorombaságom ellenére sem haragszik rám.
Megkönnyebülten parkoltam le a ház előtt, majd kiszálltam a kocsiból, és elindultam a kapuhoz. Hangosan léptem be a házba , első dolgom az volt, hogy lehámoztam magamról bőrdzsekim, majd lerúgtam bakancsom. A nappaliból a tv halk moraja hallatszott ki, melyből arra következtettem , hogy nővérem a helyiségben tartózkodik. Épp a konyhába indultam volna, mikor meghallottam nevem, ám nem Gemma szólt hozzám. Értetlenül siettem a nappaliba, ahol dühödt arcommal találtam szembe magam, mely a tv-ből nézett vissza rám. Gemma idegesen kapcsolt tovább, mikor észrevette, hogy figyelem.
-Utálom az ilyen szennyeket... - kezdett bele , ám félbeszakítottam.
-Nem érdekel mit mondanak, gondoljanak azt amit akarnak - meredtem a képernyőre, ahol közben egy kiscica vette át helyem.
-Értem - válaszolt halkan, majd a kisasztalra bökött - Csináltam forrócsokit.
-Mihez kezdenék nélküled ? -sóhajtottam hálásan, majd letelepedtem mellé a kanapéra.
-Nem hinném, hogy még életben lennél - mosolyodott el.
Jólesően kortyoltam bele a már kissé kihűlt italba , majd hamar ki is ürítettem a bögre tartalmát. Hátradőltem a kanapén , majd figyelmesen próbáltam megérteni a filmet, mely úgy 1 órája kezdődött, Gemma mégis ragaszkodott hozzá, hogy legalább a végét megnézzük. Karommal átöleltem vállát, mire mosolyodva közelebb csúszott hozzám. Fejét vállamnak döntötte, majd így figyelte tovább a filmet.
-Tudod, néha szívesen fojtanálak bele egy kanál vízbe - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam - De nem tudom mihez kezdenék, ha elveszítenélek.
-Remélem azért örömtáncot nem járnál - mosolyodtam, mire finoman megbökött - Jól van, szeretlek !
-Én is szeretlek - bújt hozzám még jobban, mire mosolyogva belepusziltam hajába.
~Lauren szemszöge~
Fáradtan rúgtam be lábammal a lakás ajtaját, majd idétlenül vissza is rúgtam. Tettem egy lépést befelé, ám az egyik könyv kicsúszott kezeim közül, mire megpróbáltam elkapni, ezzel elérve, hogy minden kihulljon kezemből. Magamban szitkozódva hajoltam le , majd felszedtem a könyveket, melyeket az asztalra helyeztem. Lehámoztam magamról bőrdzsekim , majd miután megszabadultam kis csizmámtól elindultam a konyhába. Kint már sötét volt , így megkerestem a kapcsolót és feloltottam a villanyt. Peter ma a testvéréhez utazott Brightonba, így csak holnap jön haza. Megmelegítettem a vacsorám, majd helyet foglaltam az asztalnál , ám ahelyett, hogy jóízűen nekiláttam volna anya főztjének, csak villám végével piszkáltam a rizs szemeket. Nem volt étvágyam , ami mostanában elég sokszor előszokott fordulni, ám okát én sem tudom. Végül feladva a harcot visszaöntöttem a tálba az ételt, majd a fürdőbe indultam.
A forró víz jólesően cirógatott, megremegtetve testem . Hamar kész lettem , átvetettem a pizsamaként használt , bő pólót, melyet még apától szereztem 4 éve. Az illata még a régi volt, és néha jól esett visszamenni a múltba, emlékezni a szép időkre. Már egy ideje túlléptem azon amit tett, mert tudom, hogy nem ilyen volt. Én is felnőttem, megkomolyodtam, és sikerült elfogadnom, hogy ezt hozta a sors. A fájdalmas emlékeket kitöröltem az emlékezetemből, csak a megmaradt jóra emlékeztem. Beszívtam apa finom illatát, mely már kezdett kissé az enyémmel keveredni, mégis ennek hatására talán még közelebb éreztem magamhoz. Elterültem az ágyon, aludni szerettem volna, ám képtelen voltam rá. Gondolatok cikáztak fejemben , óriási kavalkádot alkotva.
Valami hiányzott az életemből, melyet nem tudtam hova tenni. Azt hittem boldog leszek, elfelejtem Harryt , tovább lépek. Azt hittem csak idő kell...de talán csak féltem. Féltem beismerni, hogy tévedtem, féltem beismerni, hogy nem tudom kiverni a fejemből..
-Nem Nem Nem ! - ültem fel hirtelen - Szeretem Petert , szeretem....
Fájdalmasan pillantottam ki az ablakon, még talán sosem éreztem magam ennyire egyedül. Egy könnycsepp hagyta el szemeimet, hogy aztán lefolyjon arcomon, majd a takaróra csöppenjen. Szeretem...ismételgettem , kétségbeesetten próbáltam elhinni, ha sokat hajtogatom bevalósul. Ám minél jobban hitegettem magammal, annál jobban összetörtem. Bekellett látnom, hogy ez így hazugság...ha ennyi idő nem volt elég, meddig húzhatom még ? Túlságosan is önző vagyok, ahhoz , hogy ezt neki is beismerjem. Szükségem van rá, mert rajta kívül nincs senkim...önző vagyok, mert elhitetem vele, hogy minden rendben, de mit tehetnék ? Ha elmondom mit érzek elveszítem a legjobb barátom, amit már végképp nem bírnék. Nem hagyom, hogy még egy embert elveszítsek.
A telefonom halkan csörrent fel, mire fájdalmasan töröltem meg arcom. Felcsaptam a takarót, majd belebújtam mamuszomban. A telefonom rendíthetetlenül csörgött a konyhaasztalon, elképzelésem sem volt kinek lehet ilyen fontos, az egyetlen tippem Peter volt, ezért is szántam rá magam, hogy elinduljak. A konyhába érve az asztalon találtam a villogó telefonom. Értetlenül léptem mellé, meglepetésemben még szám is eltátottam. Louis neve villogott a kijelzőn, már vagy 2 perce csörgetett...
-Haló - szóltam bele halkan.
A vonal másik végéről zaj szűrődött , recsegett a telefon, biztosan vezetett. Hangja kétségbeesett és ijedt volt , idegesen hadarta mondandóját, melyből semmit sem bírtam kivenni, csakis egy mondatot. Kezem szám elé kaptam , miközben kezemből kiesett a telefon. Hangosan csattanva ért földet, ám valami csoda folytán semmi baja sem lett, Louis ugyanúgy hadart tovább. Nem figyeltem rá...Szívem kihagyott pár ütemet , tüdőm összeszorult, a levegőt kapkodva vettem. Éreztem, ahogy megszédülök, agyam nem bírta befogadni az információt. Nem lehet, az lehetetlen ! Ez nem történhetett meg... Hangosan ordítottam fel, térdeim megbicsaklottak, zokogva rogytam a földre. Fejemben Louis szavai víszhangoztak ... 'Harrynek baja esett !'
